Szobai szökőkutat egyszerűen készíthetünk magunknak, ha beszerezzük az előző részben felsorolt hozzávalókat és az itt leírtakat követjük.

Első lépésként tartóedényünkben (ami jelen esetben egy kaspó) el kell helyeznünk a szivattyút. Én nagy méretű kaspóval dolgoztam, mert az jól mutat a földön is. A kész szökőkút a sok kővel elég nehéz, ezért sem árt azt a földre helyezni. Természetesen kaspó helyett választhatunk vödröt, tálat, vagy egyéb vízálló tartályt.
A szivattyút egy térkőre (téglára) helyeztem, hogy az elég magasan legyen, de ezt nem feltétlenül szükséges megtenni.

A szivattyút óvni kell a sérüléstől és a kövek súlyától, ezért használunk szivattyúburkolatot. Erre a célra alkalmas egy agyagcserép, amit a szivattyú kimeneti csövére húzunk. Burkolatként használhatunk mást is, például műanyag edényt, vagy akár drótkosarat.

Ha a szerkezet elkészült, elkezdhetjük azt eltakarni díszítőelemekkel. Választhatunk egy olyan központi elemet, ami vonzza a szemet, és köré rendezhetjük a kisebb díszeket. Tervezzük meg a víz útját is, figyeljük meg, hol bukkan elő és nem spriccel-e nagyon szét.
Kitöltőanyagként választhatunk számtalan dekoratív természetes anyag közül (kövek, kagylók, ásványok, cserép,), vagy vehetünk mesterséges díszítőelemeket is (üveggyöngy, művirágok).

Miután berendeztük a kaspót, töltsük tele vízzel, majd próbáljuk ki a szivattyút. A víz útját változtathatjuk a kitöltőanyagok áthelyezésével.
Végül állítsuk végső helyére és élvezzük a látványt!
A szobai szökőkúthoz WP500-2 szivattyút használtunk, ami megvásárolható a webshopban.
Kavics választékunkat ITT tekintheted meg.











































Így mutat a szoba egyszerű fehér diszperziós falfestékkel kifestve.
Ugyanaz a bútor, ugyanazok a kiegészítők, csak a fal színe más. A változás mégis óriási, szinte életre kelt a helyiség. Az ún. hideg színek (mint ez a kék) frissességet sugallnak.
Sokan preferálják a meleg, hívogató sárgákat és narancssárgákat. Ez a választás kellemesen hat hőérzetünkre is.
Az élénk, sötét színeket sem kell feltétlenül elvetni. Nagyon elegánssá válhat tőlük a szoba, ha módjával használjuk ezeket.

Altatáshoz az összecsukható, könnyen szállítható dolgokat részesítsük előnyben. Az utazóágy jó szolgálatot tehet, már ha velünk van a kicsi megszokott ágyneműje. A nyaraláskor felborul a napirend, de az alvások időpontjait próbáljuk meg betartani!
Városnézéshez egy könnyű, dönthető, napellenzős babakocsira lesz szükségünk. Szerelhetünk rá pelenkázótáskát, ami kiváltja a hátizsákokat és testvérfellépőt. Ezen pihenhetnek az ovis korúak, miután elfáradtak.
Digitális lázmérőt
A biztonság még az előbbinél is fontosabb: ellenőrizzük a gyerekülést, kényelmes-e még, nem lazult-e ki, s ha lehet, mossuk is ki indulás előtt.





A legfelső árkategóriába tartozó, beépített klíma ezzel ellentétben kívülre telepíti a meleg levegő leadását, így sokkal hatékonyabb. Itt már beállíthatjuk, hogy milyen hőfokot szeretnénk a lakásban, és folyamatosan fenntartja azt. A praktikus klíma egy hűvös nyári estén még fűtésre is használható.
A nyári meleget mindannyian nehezen viseljük, főleg akkor, ha nem a vízparton hűsölünk. A 40 fokos meleg megterheli szervezetünket, idegrendszerünket, ezért egészségünknek is rosszat tesz.



