Ebben a bejegyzésben vendégszerzőnk, Séllei Lilla, a Csirek blog szerzője mutatja be, hogyan készül az élő faldísz.
Szerezz be egy hatszögű képkeretet, készíts belőle kaspót, és készen is van az organikus falidekor.
Ebben a bejegyzésben vendégszerzőnk, Séllei Lilla, a Csirek blog szerzője mutatja be, hogyan készül az élő faldísz.
Szerezz be egy hatszögű képkeretet, készíts belőle kaspót, és készen is van az organikus falidekor.
Szerencsés az, aki akár csak egy aprócska erély tulajdonosa lehet, hiszen a balkonhangulat az egyik legkellemesebb életérzés - pláne nyáron. Aki most kezdi csinosítgatni, leporolni, átalakítani erkélyét, annak mutatunk pár kreatív megoldást.
Manapság még a legegyszerűbb gyerekjáték is horror összegekre rúg, pedig gyerekkorunk kedvenceit fillérekből is ki lehet hozni. Íme 15 bizonyíték.
Ebben a bejegyzésben vendégszerzőnk, Varga Judit, a Juditu blog szerzője mutatja be, hogyan tervezte meg saját mosókonyháját.
Mindig is szerettem volna egy külön helyiséget a lakásomban, ami teljes értékű mosókonyhaként funkcionál. Ahol nem csak mosni lehet, de kényelmesen elfér minden háztartási eszköz, tisztítószer, és a mosnivalókat színek és fajták szerint is lehet szortírozni. Ilyenem egyelőre nincs, de azért okos megoldásokkal valami hasonlót fogok magamnak készíteni.
Az erkély az esetek többségében méreténél fogva nem engedi a hatalmas kertprojekteket, ugyanakkor sok kreatív ötlettel mesés balkonkertet alakíthatunk ki magunknak. Megnéztük, ki hogyan gazdálkodik a térrel az erkélyen.
Ebben a bejegyzésben vendégszerzőnk, Varga Judit, a Juditu blog szerzője mutatja be, hogyan készül a stílusos poháralátét.
Nemrég mutattam itt a Praktiker blogon az újragondolt márványmintás lerakóasztalkámat, ami nagyon tetszett Nektek, úgyhogy arra gondoltam, hogy a maradék márványmintás öntapadó fóliából készítek valami hasonlóan egyszerű és mutatós dolgot.
Ebben a bejegyzésben vendégszerzőnk, Varga Judit, a Juditu blog szerzője mutatja be, hogyan készül a húsvéti nyuszis nyomda.
Mivel itt a Húsvét itt a nyakamon, ezért gondoltam, hogy a konyhai ötleteknél maradva idén összedobok valami egyszerű, ide passzoló nyuszis projektet.
Drámai, mély, erős, provokatív: ezek a leggyakoribb jelzők, amikkel 2018 színét, az ultraviolát a leggyakrabban illetik. A PANTONE 18-3838-as színkódja a lakberendezést is alapjaiban írja át. Mutatjuk, mit jelent ez pontosan!
Beton, fa, Lego, fonal: nézzétek meg, miből készülnek azok a szappantartók, amik azon túl, hogy nagyon extrák, egyediek és szerethetőek is.
A laptoptáska nem olcsó mulatság, ráadásul némelyik túl nagy, a másik túl kicsi, harsány vagy épp túl komor a színe - vagyis nem jó. Feladni a projektet azonban nem érdemes, egy remek szabásminta segítségével körülbelül másfél óra alatt elkészíthetjük a saját táskánkat. Lépésről-lépésre mutatjuk, hogyan készül.
Ebben a bejegyzésben vendégszerzőnk, Brandt Diána, a Masni Dekoráció blog szerzője mutatja meg nekünk, hogyan készül az egyszerű húsvéti dísz.
A tavasz egyik biztos velejárója, a húsvét. Ilyenkor tavaszba öltöztetjük lakásunkat, a téli hangulatú kiegészítők a dobozok mélyére vándorolnak, és minden, ami virágos, illatos és színes, lakásunk dísze lesz. Húsvét tojás nélkül - szinte elképzelhetetlen, így most egy nagyon könnyű módot mutatunk Nektek, hogy a klasszikus fonás helyett, hogyan ragaszthattok kötélből csini tojástartó kosárkákat! Tartsatok velünk!
Ebben a bejegyzésben vendégszerzőnk, Varga Judit, a Juditu blog szerzője megmutatja, hogyan lehet hidegben is kertészkedni.
Rendkívül szeszélyes az időjárás: a naptár szerint már tavaszt írunk, mégis alig akar a hőmérséklet 0°C fölé emelkedni. Lassan már teljesen normális, hogy decemberben alig van hó, de márciusban mindig havazik... Ez viszont engem egyáltalán nem tud eltántorítani attól, hogy a szokásos kertészkedéssel készüljek a tavaszra!
Aki új ülőgarnitúrára vágyik, de nincs rá elegendő pénze, merítsen ötletet azoktól, akik maguk húzták át kanapéjukat, foteljüket. Mutatunk néhány mesés példát!
Ebben a bejegyzésben vendégszerzőnk, Varga Judit, a Juditu blog szerzője egy bagett tartó kosárka átalakulását mutatja be.
A konyha "szépítése" kisebb és nagyobb, látványos és kevésbé látványos munkálatokkal is jár. Általában minden nehezebb, több napig tartó folyamatot egy könnyebb vált fel, így, ha nem is rohamléptekkel, de azért szép lassan haladok előre.
A legtöbb otthonban az ágy fölötti üres terület "kárba vész", pedig a nagy felület felér egy hatalmas festővászonnal, ahol bárki szabadon kiélheti kreativitását. Hoztunk néhány vagány és ötletes példát!
Akinek van kutyája, tudja, a négylábú kedvenc rengeteg port és sarat tud a lakásba bevinni, ami napi szintű takarítással jár. Sokan ezt úgy küszöbölik ki, hogy sétáltatás után egyből a kádba, zuhanyzóba viszik az ebet, míg mások egy külön zuhanyzót építenek imádott háziállatuknak. Mutatjuk, milyen az, ha egy eb saját zuhanyzót kap.
Akinek még hiányzik az ágya mellől a tökéletes éjjeliszekrény, ne kapkodja el a vásárlást, saját kezűleg is megszülethet az "igazi". Inspirációnak elhoztunk 15 kreatív, szokatlan és nagyon olcsó megoldást.
Farmert kidobni szigorúan tilos, ez ugyanis az egyik legsokoldalúbb alapanyag, amivel nemcsak a gyerek tankönyvét lehet becsomagolni, de bútorfelújításkor is hasznát vehetjük, és jópofa táska is készülhet belőle. Mutatjuk, mi történik, ha egy férfinadrágot akarunk újrahasznosítani.
Gázóra, villanyóra, vízóra, csövek, kábelek: valamennyi az otthonunk szükségszerű kellékei, amiket kreatívan elrejteni nem mindig egyszerű - de nem is lehetetlen. Inspirációnak hoztunk néhány ötletes és mutatós megoldást.
Ebben a bejegyzésben vendégszerzőnk, Brandt Diána, a Masni Dekoráció blog szerzője mutatja meg nekünk, hogyan készül a látványos dísz.
Mit tehet az ember, ha mindössze három négyzetméterből kell fürdőszobát építenie? A legokosabb megoldások segítségével hozza ki a legtöbbet a térből. Mutatunk néhány egészen apró fürdőszobát, ahol ez sikerült.
Ebben a bejegyzésben vendégszerzőnk, Varga Judit, a Juditu blog szerzője egy rozoga állvány mesés átalakítását mutatja be.
A blogomon többször írtam már arról, hogy mennyire jó dekorációs alapanyagnak tartom a sprayfestéket. Gyorsan lehet vele látványos eredményt elérni, és még azok is bátran dolgozhatnak vele, akik még csak kezdők a diy területén.
Egy modern, játékos, dizájnos és egyedi székért nem feltétlenül kell súlyos tízezreket fizetni, egy kis festéssel és új kárpittal csodákat lehet művelni. Bizonyítékul jöjjön 15 olyan öreg ülőalkalmatosság, amibe gazdáik új életet leheltek.
Ha a betonra gondolunk, méltatlanul kevés dolog jut eszünkbe róla, pedig az egyik legsokoldalúbb, legellenállóbb, legjobban formálható alapanyag, ami ma már a parkettát, a csempét, a zuhanykabint, de még a konyhapultot is méltóan helyettesíteni tudja. Íme:
Ne csüggedjen, akinek épp nincs elég pénze, hogy íróasztalt vásároljon magának, néhány Csináld magad! ötlettel ugyanis olyan asztalokat készíthetünk, hogy a csodájára járnak. Mutatunk néhány zseniális darabot, ami ládából, létrából vagy éppen félbevágott ebédlőasztalból készült.