A laptoptáska nem olcsó mulatság, ráadásul némelyik túl nagy, a másik túl kicsi, harsány vagy épp túl komor a színe - vagyis nem jó. Feladni a projektet azonban nem érdemes, egy remek szabásminta segítségével körülbelül másfél óra alatt elkészíthetjük a saját táskánkat. Lépésről-lépésre mutatjuk, hogyan készül.

Hozzávalók
- 2-féle textília: egy a bélésnek, egy a külső borításnak
- papír a szabásmintához
- cérna, olló, centi, vonalzó

Így készül
Első lépésben méretet kell vennünk a laptopról a szabásminta (háló) elkészítéséhez.


Rajzoljuk meg a szabásmintát, a varrásráhagyásnak pedig hagyjunk rá 1 cm-t! Ahogy a képen is látható, mi egy borítékalakú táskát készítünk el.

Vágjuk ki a szabásmintát!

Tűzzük hozzá az anyaghoz!

Vágjuk ki a hálót!

A kivágott anyagot tűzzük rá a bélésanyagra!

Ezt is vágjuk körbe!

Ezután készítsük el azt a kis hurkot, amit majd a gomb köré tekerhetünk, hogy a borítékot le tudjuk zárni.

Miközben az anyagot a béléshez varrjuk, a boríték csúcsába varrjuk bele a kis fület!

A boríték alsó részébe erősítsünk két kisebb anyagot is, nehogy a laptop kicsúszhasson!

Ennek a helye itt látható:

Az utolsó előtti fázisban így fest a táska:

Már csak a gombot kell felvarrni, és készen is vagyunk!

