Így készül az írható kaspó (2. rész)

2013. március 28. 10:00

Egy olyan kaspót készítek, amit táblafestékkel vonok be, így üzeneteket lehet majd rá írni. Ez az alapja ennek az ötletnek, de a kivitelezés csak a fantázia kérdése.

Maradhat natúr a cserép és sablonnal (vagy akár szabad kézzel) készíthetünk rá egy alakzatot, amelybe majd a szöveg kerül. Aki színes cserepet szeretne, használhat beltéri diszperziós falfestéket (vagy akrilfestéket) a táblafestéken kívül. Sőt, a táblafestékes részt szalvétatechnikával is kiegészíthetjük.

Így készült:

1. Először a cserép belső felületét kentem át hobbilakkal, hogy virágot is ültethessünk bele. Az egyenletesen fedő lakkréteg nem ereszti át a nedvességet, így a külső festékréteg viráglocsolás után is ép marad. 

1304kaspo-07.jpg

2. Többféle kaspó is készült egyszerre. Néhányat színesre festettem, egy cserép pedig natúr maradt. Ehhez sablont készítettem kartonpapírból és ezt illesztettem szorosan a cserépre. A színes cserepek beltéri diszperziós falfestékkel készültek, de a színezőpaszta, vagy az akrilfesték is megfelel a célnak.

1304kaspo02.jpg

1304kaspo04.jpg

3. Miután a színes festék megszáradt, elővettem egy tiszta ecsetet és egy hengert. Táblafestékkel kitöltöttem a sablon belsejét, ügyelve arra, hogy a karton szorosan illeszkedjen a cseréphez és ne mozduljon el. Az sem tragédia, ha egy kis festék a sablon mögé folyik, száradás után vékony ecsettel korrigálható a hiba.

A színes cserepeken papír ragasztószalaggal jelöltem körbe azt a részt, amelyikre a táblafesték került. Száradás után eltávolítható a sablon és a szalag is.

1304kaspo03.jpg

Végül kedvenc növényeim is új helyükre kerültek. Ha az idő engedi, a kaspók természetesen kikerülnek az erkélyre, egynyári tavaszi virágokkal és fűszernövényekkel teleültetve.

1304kaspo05.jpg

A cserepek felületéhez használt fekete táblafestéket ITT vehetitek meg.

A sárga cserép Platinum beltéri falfestékkel készült. 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://praktiker.blog.hu/api/trackback/id/tr125214907

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása