Madáretető feltöltve

2019. január 04. 12:00

Ebben a bejegyzésben vendégszerzőnk, Varga Judit, a Juditu blog szerzője mutatja meg madáretetőjét. 

Amikor tavaly decemberben elszaladtam karácsonyi ledsorért a Praktikerbe, vettem pár zacskó télire való madáreleséget és egy teljesen egyszerű madáretetőt is. Az ünnepek alatt kicsit kidekoráltam az etetőt és tegnap ki is helyeztem a faház előtti fenyőfára.

_dsc0233_1.jpg

Madáretetőt persze készíthetünk magunk is, akár maradék faanyagokból, vagy újrahasznosított műanyag palackokból, ahogy azt már általános iskolában a technika órán is csináltuk. Én viszont úgy gondoltam, hogy az is jó móka, ha egy OSB és fenyő elemekből álló kész darabot kicsit felpimpelek.

_dsc0189.jpg

_dsc0193_1.jpg

A csinosítgatáshoz nem vettem plusz alapanyagokat, azokból dolgoztam, amiket itthon találtam. Így első lépésként akrilfestékből kevertem színt, amivel az etető alját és fedelét festettem le.

_dsc0195_1.jpg

Erre még egy réteg vizesbázisú, matt lakkot is felvittem, hogy az időjárás viszontagságait (pl. az esőt, havat) jobban bírja. Nagyon régről vannak itthon különféle fa dekorációs elemeim, amikkel már korábban is alkottam dekorációkat.

_dsc0196.jpg

A kis faágakat méretre vágva felragasztottam a házikó négy sarkára, így eltakarja az OSB lap vágott élét és kicsit pofásabb is. A ragasztáshoz az egyik kedvenc, szupererős ragasztómat használtam, ami tényleg nagyon profi cucc.

_dsc0197.jpg

_dsc0233_2.jpg

Oldalra vastag fúrószárral mélyítettem lyukakat, amikbe ragasztót nyomva szintén rögzítettem a faágakból. A fa szelet egy részét fehér akrillal lefestettem, majd a faház logójának jellemző elemeit fekete festékkel és 0-ás vékony ecsettel vittem fel.

_dsc0231.jpg

Végül 1-1 szemes csavar, madzag és kampó segítségével az egyik fenyőágra kötöttem. A kampó azért praktikus, mert így bármikor le tudom akasztani a magok fogyásának ellenőrzéséhez és a kényelmes újratöltéshez.

_dsc0213.jpg

A Szüleim kertjében mindig volt/van madáretetőnk, így a felelős madáretetés alapszabályaival tisztában vagyok, de nyilván mindig lehet fejlődni a témában, ezért ajánlom Nektek is a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület honlapján a téli madáretetésre vonatkozó oldalt (ITT), mert rengeteg hasznos információt lehet benne találni, nekem egy kedves követőm ajánlotta Instán. Úgy gondolom, hogy a téma iránt elkötelezetteknek mindenképpen nagyon ajánlatos elolvasni.

_dsc0226_1.jpg

Egyébként egyszerre volt rettenetes szél és napsütés, alig bírtam lefotózni a fenyőfán lengedező etetőt. Remélem, a madárkák hamarosan megtalálják és idővel ideszoknak, mert gondoskodom arról, hogy sose éhezzenek.

_dsc0234.jpg

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://praktiker.blog.hu/api/trackback/id/tr6214534774

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása