Liliomos sorminta - sablonfestés türelmeseknek

2011. december 28. 12:07

A stenciles technikáról már az étkező felújítás kapcsán ejtettünk néhány szót. Míg Kornéliáéknál csupán díszítésként kerültek a virágok a csíkos falra, addig Eszterkénél a sárga falra festettünk ismétlődő motívumot, megidézve ezzel az angolos tapétamotívumot, és a mintázóhengeres festés világát.

DSC08307.jpg

Amire szükségünk volt
sablon - saját készítésű
festőszalag
mosogatószivacs
festék
vízmérték
ceruza

Mesélem, hogy készült

1.lépés - a sablon elkészítése
Ebbe a szobában, a már sokszor emlegetett Mr.Bean rajzfilm világát megidézve, bourbon liliomos sablont készítettem. Megrajzoltam a megfelelő méretű liliomokat, sokszorosítottam, egymáshoz illesztettem őket és átrajzoltam az egészet egy fóliára. Majd jött a szokásos kisollós szenvedéses kivágás.
Itt elárulom, hogy nagyon pici mintákat biztos, hogy jobb kis pengével kivágni.

2011-11-29 00.45.54.jpg

2011-11-29 00.46.46.jpg

2. lépés - a fal előkészítése -csík maszkolás
A sablont már eleve úgy gyártottam, hogy tudtam, hogy a csíkokat a falon 20 cm-re szeretném egymástól elhelyezni. Szóval a távolság adott volt, úgyhogy felrajzoltam a falra először 20 cm-re egymástól az egyenként 5 cm-s csíkokat. Majd egyenként kimaszkoltam a széleket festőszalaggal

DSC08261.jpg

DSC08272.jpg

3.lépés - sablon helyek kijelölése
Először a mintát festettük fel a falra. Minden második mezőbe, szépen sorba.
Cél volt, az is, hogy a minták vízszintesen szépen sorban sorakozzanak egymás mellett, ezért a sablonon belül megjelöltem egy pontot a falon, úja kézbe vettem a vízmértéket, és minden festendő mezőbe raktam egy kis jelet, amihez a sablont illesztettem a későbbiekben. A függőleges folytatáshoz a saját sablonom volt a mérvadó, mivel a minták távolsága adott volt.

DSC08275.jpg

DSC08277.jpg
4.lépés - sablonfestés
A festés a már régebben bemutatott módon készült el.
Mosogatószivacsból, kis festőpárnát hajtogattunk és szépen bestuffoltuk a mintába a festéket.

DSC08278.jpg

DSC08281.jpg

5. lépés - a függőleges csíkok festése
Amikor elkészültünk a stenciles köztes mezőkkel, jöhettek a függőleges csíkok, amikkel tényleg percek alatt megvoltunk, hiszen a maszkolásnak hála nem kellett aggódni, hogy összekenjük a felületet

DSC08285.jpg

6. lépés - a maszkolószalagok eltávolítása
A festés befejeztével a festőszalagokat még a festék teljes száradása előtt le kell szedni a felületről, különben feltépheti a csíkok szélét és a javítás, már biztosan nem lesz annyira csinos.
Apropó javítás: Hogyha a sablonfestésnél mégis kimentünk a kontúrból, akkor a teljes száradás után a fal színével egyező festékkel és egy kis ecsettel óvatosan fessük körbe a mintákat.

DSC08287.jpg

Készen is vagyunk. A művelet, az apró minták, és a sok csík miatt kb 3 órát vett igénybe. Szerintem ha tapétáztuk volna, akkor sem végzünk hamarabb

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://praktiker.blog.hu/api/trackback/id/tr373501439

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása