Fény az éjszakában - avagy hogyan készíts egyedi lámpát

2011. október 18. 09:35

A Nelli és Beri pihenősarokba készült lámpát egyszerűbb volt elkészíteni, mint ahogy először gondoltam.
A lámpa kialakításnál igyekeztünk maradék anyagokból dolgozni, és színben és hangulatban a pihenősarokhoz passzoló, kicsit keleties hangulatú lámpát kreálni.

Íme az eredmény:

DSC01359.JPG

Mutatom hogy kell:

1.lépés - az OSB lap letapétázása:

Szerettük volna, ha a lámpa nem csak formájában passzol a tapétához, hanem megjelenik rajta a tapéta mintája is. Ezért első körben a lámpa alapját (tetejét, ahogy tetszik) képező OSB lapot letapétáztuk a maradék tapétával.
Bekentük tapétaragasztóval mindkét felületet:

DSC01245.JPGDSC01249.JPG


Rásimítottuk a tapétát
a már ismert kefés/simítós módszerrel, szépen :

DSC01251.JPGDSC01253.JPG


A széleket visszahajtottuk
és leragasztottuk, becsomagolva ezzel az OSB lapot a tapétába.
Fontos tudnivaló hogy az OSB lap szélessége a tapéta szélességénél minimum 6 cm-vel kevesebb kell, hogy legyen, különben a tapétadarabunk nem takar rá szépen. A képen látszik, hogy a hosszú széleken minimális volt a tapéta, amivel dolgozhattunk, itt megerősítettük a ragasztást PalmaFa típusú ragasztóval is.

DSC01256.JPGDSC01260.JPG

 

2.lépés - a mennyezeti tartóelemek felszerelése

A letapétázott OSB lapot nem közvetlenül a mennyezetre szereltük. Két négyszöglécet rögzítettük a mennyezetre, ami azzal, hogy eltartja az OSB lapot helyet enged a mennyezet és az OSB lap közötti résben a kábeleknek és a villanybekötésnek.
Méretre vágtuk a négyszögléceket.
A lécek átmérője 58*58mm, hosszuk az OSB lap hosszánál kb 10 cm-vel rövidebb, hogy ne látsszon ki sehol.
Majd előfúrtuk a darabokat.
Ez két okból is fontos. Az egyik, hogy így könnyebben lehet a mennyezethez rögzíteni a darabokat és nem a létra tetején egyensúlyozva kell átbökni őket a fúróval meg a csavarral. A másik, hogy a lukakon keresztül pontosan megjelölhető a mennyezetbe fúrás helye, így a tiplit pontosan a helyére tudjuk fúrni, illesztés előtt, és a lámpa nem esik később a fejünkre.

DSC01240.JPGDSC01242.JPG


Rögzítettük a mennyezethez
az előkészített két párnafát.
Mint említettem a két fadarabot nem csak három egyszerű csavarral raktuk a helyére, hanem a mennyezetbe tiplikett raktunk és ebbe csavaroztuk bele a párnafákat rögzítő csavarokat.

DSC01275.JPGDSC01279.JPG

 

3.lépés - a szerelvények elhelyezése, villanyszerelés

A búrákat ráhelyeztük a letapétázott lapra, megjelöltük a helyüket, majd kifúrtuk a jelölésnél a lámpa alapot.
Bár a képen nem látszik, de a fúráshoz egy másik lapot raktunk a felület alá, nehogy belefúrjunk a padlóba.

DSC01280.JPGDSC01281.JPG

 
A szerelvények végéről leszedtük a "csoki-t" és a kábeleket átfűztük a lapon.

DSC01293.JPGDSC01294.JPG


A másik oldalon összekötöttük a vezetékeket és toldottunk hozzá még egy darab kábelt egy vezetéktoldóval (csoki), majd rögzítettük szigszalaggal a kötést.
Nagyon fontos, hogy ha kicsit is bizonytalanok vagyunk, hogy hogyan is kell összekötni a lámpatestek kábeleit, mindenképp kérjünk tanácsot szakembertől!!!

DSC01303.JPGDSC01304.JPG


Az így előkészített alapot rögzítettük a mennyezethez.
Ez kétemberes munka, mert tartani kell a lapot, amíg a mennyezeti kiállással összekötjük a lámpánk vezetékét,és aztán pedig tartani kell, amíg az első néhány csavar be nem kerül, különben leesik az egész.
Nagyon fontos, hogy villanyszereléshez csak áramtalanított állapotban lássunk hozzá és itt is jobb, ha szakember segítségét kérjük!!

rögzites2.jpgrögzités.jpg

 

4.lépés - levegő kifúj, izzók becsavarása és a lámpa búrák felhelyezése

DSC01312.JPGDSC01318.JPG


5. lépés - a lámpabúrák mitől ilyen csinosak?
A japánpapír függesztékeket Nóri turbózta fel némi csipkével, hát ezért.
Arról hogy, hogyan csinálta,  a Csináld meg-en olvashattok lépésről-lépésre útmutatót.

DSC01302.JPG


Hát így lett Nellinek és Berinek a tapétához passzoló lámpája, a kivitelezésből megmaradt anyagok felhasználásával.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://praktiker.blog.hu/api/trackback/id/tr323309718

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása