Kis lakás Székesfehérvár szívében

2011. augusztus 22. 12:18

Nelli vágya, hogy az 5x5 méter alapterületű szobájukban végre rend legyen. A helyszűke miatt úgy gondolta, hogy leginkább egy dobogó lenne az, ami megoldaná a problémáját a szobában, ahol a nappali és a háló is van. A három dolog, ami miatt ez az álma: Az egyik az, hogy a dobogó alatti pakolótér nyelje el a dolgokat, a másik, hogy szeretné az ágyat is a dobogó alatt tudni és onnan kihúzni esténként, a harmadik pedig, hogy az ablak parapetjéig emelve az ülőfelületet jobban kilátna a teraszukra.
Én kiegészíteném még a listáját azzal, hogy a dobogó remek funkció elválasztó elem is, persze ha adott a belmagasság és az alaprajzi elrendezés sem akadályoz Bennünket a későbbi használatban.
Nelli és Beri lakásában a négyzetes alaprajz, a 3,80-as belmagasság és a funkciótorlódás is szinte kiált ezért a megoldásért.

Mutatom a javasol megoldást:

Ilyen most a helyzet és a beküldött elképzelések:

Az innen onnan kapott bútorok, most csupán azt mutatják meg, hogy sokan próbáltak nekik segíteni.
A funkcionális kérdéseket meg is oldották, tehát lehet ülni és aludni és pakolni, de a használók személyiségéről a berendezés nem árul el sokat:

Nelli eredeti elképzelése az volt, hogy a dobogó az ablakig tartson és rejtse magában az ágyat, oldalról pedig nyitható ajtók legyenek rajta, ahova lehet pakolni. Első levelezésünkkor sok-sok értékes információt küldött nekem, látszott, hogy régóta foglalkoztatja már a dolog.
Úgy döntöttem, hogy megmutatom, amiket kaptam Tőle (remélem nem bánja), mert sokszor probléma az, hogy a megrendelő, lakástulajdonos nem meri lerajzolni, megmutatni, akár képekkel, amit elképzelt. Pedig sokszor szóban elmagyarázni a teret sokkal nehezebb. Az építészek, belsőépítészek, lakberendezők igazán igyekeznek gondolatot olvasni, de sokat tud segíteni, ha kapunk egy képet arról a hangulatról, amit szeretne, az aki hozzánk fordul.

A szobáról alaprajz és elképzelés a dobogóról:

Képek:

A rajz és a képek a tervezés közben használt nyelv. Nem az a cél, hogy a tervező helyett dolgozz, de nagy segítségére lehet a szakembernek, ha megpróbálod megmutatni az elején, hogy mi van a fejedben a saját teredről. Természetesen nagyon szükséges a megrendelői oldalról a nyitottság is a változtatásra.
De mi másért fordulnánk szakemberhez, ha nem azért, hogy segítsen igazán jót kikerekíteni az elképzelésünkből?

Nelli a küldött képek mellé még azt is írta, hogy "nekem nagyon tetszik a Te ízlésed, simán Rád merném bízni". Szóval a bizalom és a vágyak adottak voltak a tervezéshez.

Miértek és hogyanok - a tervező továbbgondol

Megmutatom először a rajzot a feliratokkal, ha már a rajzról, mint nyelvről beszélünk, utána pedig végigvesszük az elemeket.

Dobogó. Az eredeti elképzelés szerint a dobogó csak az ágy fölött lett volna, de én úgy gondoltam és Nelli is egyet értett, hogy jobb lenne, ha a dobogó faltól-falig érne, mert így a mellette lévő hely is bekapcsolódik a térbe és nem a felesleges bútorok felhalmozódásának lesz a sarka. Plusz nagyobb a tárolóhely alatta.
Térszervezés szempontjából pedig azért fontos ez, mert a sarokban lévő dobogó négyfelé (de minimum három felé) szelte volna az egyébként sem túl nagy alapterületet. Így viszont bejövetelkor azonnal érti a szemünk, hogy mi is történik itt és összefogjuk a funkciókat is.
A dobogó teteje szakaszosan nyitható, tehát akár az egész tér kihasználható alatta. A fellépések egyenként kb.30 cm magasak, tehát jóval több, mint egy átlagos lépcső, így alájuk fér egy-egy fióksor is.
A kihúzható ágyat azért gondolatban igyekeztem megfúrni, és tettem az alaprajzon néhány próbát, hogy hogyan lehetne másképp, mert én nem vagyok híve lefekvéskor a pakolásnak, de végül a kilátás iránya és az alapterület nagysága meggyőzött.

Tapéta a plafonon. Három dolog az, ami miatt szerintem ez funkcióban és stílusban is passzol a képbe. Az egyik, hogy a szobába a dobogó kijelöl egy teret, ezért arra gondoltam, hogy egy vizuális kerettel erre még rá is erősíthetnénk. A másik, hogy nagy a belmagasság, és az otthonosabb érzés miatt, szeretném, ha a plafon kicsit közelebbinek tűnnek. Harmadrészt pedig az is erre vitt, hogy Nelli stílusmeghatározásnak a keleties-indiai és fiatalos vonalat mondta, amire gyűjtöttem néhány képet, amik a továbbiakban is inspiráltak. A színválasztásban pedig a Nelli által küldött tapéta volt az, ami irányt adott.

Képek- keleti-indiai-fiatalos hangulatban :

 

A képekből a baldachinos volt, ami a körbeforduló tapétát leginkább inspirálta.

Bútorok - költségtakarékos megoldások
Mivel a dobogó és a tapéta szerintem elviszi a felújításra szánt összeg felét, a bútoroknál igyekeztem igazán költséghatékony lenni. Az újrahasznosítás pedig jó barátja a pénztárcának.
Kanapé - Mivel a Praktikerben nem lehet sarokkanapét kapni és ki is nyírná a hangulatot egy böszme darab, úgy döntöttem, hogy a sarokkanapé sok párnával DIY lesz. A szuper raklapos csomagban találtam az ötletet. A kanapéra pedig , mint megtudtam direkt a Praktiker számára tervezett és gyártott, Cosy-at-home családból dobáltam a párnákat.

 

Lámpának lampionokat gondoltam, vagyis papírlámpát, különböző méretekben. Most látom csak a kanapés képen, hogy az egész akadt be nekem, nem csak a kanapé.
Japánpapír függesztékből a Praktikerben több méretet is lehet kapni, ezekbőlkészülne a csillár. És úgy gondoltam, hogy itt az ideje kipróbálni a a TILKA színes textilkábeleit is, és kicsit izgibbé tenni velük az összhatást.

Az kerek kis asztalt egy nagyobb fém tálcából megcsinálnánk stenciles festéssel. Inspirációnak ezt a mintát találtam. Puffnak pedig babzsák ülőkét kaphatnak. Szerintem kéket.

 

Ezek a főbb elemei, hogy Nelli és Beri szobája új életre keljen.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://praktiker.blog.hu/api/trackback/id/tr863170792

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása