Edináék előszobai pihenősarka

2011. augusztus 15. 09:16

Pihenősarok az előszobában

Az üldögélésre és beszélgetésre kijelölt zsebkendőnyi terület az előszobában van, a helyiségben, ami átmenő forgalomra van kitalálva és Edináéknál konkrétan minden oldalról ajtók nyílnak a térbe, néha egy oldalról több is. Összesen 5. A pihenősarok eredeti helye pedig a konyhaajtóban van, kissé leszűkítve a konyha bejáratot.
Bár a bútorok kerek formájukkal oldják ezt, és valószínűleg nem zavaró kerülgetni, de mégsem a legnyugisabb hely. Még akkor sem, ha csak akkor használják, amikor már elcsendesült a ház és Kolos, az egyéves gyerekük, is lefeküdt már.

Mutatom az eredetileg beküldött képet:

Azért választottam az Ő terüket, mert tudom, hogy sokszor előfordul az, hogy kevés terület áll rendelkezésünkre, hogy megvalósítsuk az elképzeléseket, és sok család van, ahol az előszoba más funkciót is kap.
Továbbá tetszett, az eredeti elgondolás is a kerek bútorokkal, a fehér asztalkával, amit ők csináltak, és a fehér Thonet székkel.

Edináék pihenősarok kialakítása azonban alaposan megizzasztott. Ami nem baj, mert szeretem a kihívásokat, de egyszerűen akárhányszor gondoltam újra ceruzával a kezemben, vagy csukott szemmel az eredetileg beküldött képet, nem jutottam számomra értékelhető vagy jobb megoldásra, mint az eredeti verzió...persze optikai tunningot bárhol lehet csinálni, de valahogy azt éreztem, ez mégsem elég.
Ekkor kértem meg Őket, hogy fotózzák Nekem körbe az előszobájukat, hadd lássam, mik is még a lehetőségek.

Így:

Így jöttem rá végül a megoldásra: kicserélem a pihenősarkot és a kabátakasztós helyét. Hiszen a bejárati ajtóhoz közelebb van az eredeti pihenősarok, és az eredetileg előszobafalnak használt terület pedig pont szemben van a bejárati ajtóval, ahonnan, ahogy Ő is írta látszik a 40 éves szőlőtőkéjük is, és sokkal nyugodtabb hely ajtóbenyílási szempontból.

A terv ilyen lett:

Miértek és Hogyanok

A küldött képekből is látszott, de aztán beszéltünk is róla, hogy van családi kötődés a hajózáshoz, és tetszene Nekik az ötlet, hogyha ez lenne a tematika, ami összefogja a tér elemeit és hangulatot teremt.

Amik először eszembe jutottak a hajós belsőről:
A fa padló, a fa falburkolat, a színek (kék-fehér, piros-fehér, antikolt fehér fa, és a barna), a hajókötél, a fonott felület. Funkciójában pedig praktikus, mindennek pontos helye van és minden pontosan akkora, amekkora kell.

Pihenősarok kialakítás:

A hátfal fehér, fa deszkázott felülete, a deszkák összeillesztését kötél díszíti, amit a ragasztáson túl még kárpitos szegekkel is rögzítünk, szinte az első gondolattal megvolt.
És a szükséges anyagok is a webshopból:

A polc és a konzol sem okozott problémát
táblásított fenyőáruból méretre vágva, fa konzollal

A legnagyobb fejtörést az ülőfelület és a hozzátartozó lábtartók/ülőkék és asztal okozta.

Mivel szeretettem volna, hogy a hajós-tengeres feeling domináljon és hogy itt valami izgi legyen, plusz tárolófelület, hát hosszas fejtörés után kitaláltam, hogy régi bőröndöket fogok átalakítani ülőkévé. Természetesen hajóbőrönd keresés közben szembejött a neten Katie Thompson csodálatos munkája, aki már jóval előttem előállt az ötlettel, sőt meg is valósította és szuper kis honalpot is épített. Remélhetőleg jól megy az eladás is Neki, én kicsit azért elsápadtam az irigységtől:)
Mutatok néhány példát a munkájából, azért mert elég inspiráló lehet azoknak, akiknek nincsen 1000 dollárjuk, viszont van otthon régi bőröndjük, meg egy kis kézügyességük:

Szóval, miután túl lettem a "sokkon" és végigcsodáltam az egész honlapot, elengedtem az ötletet.

És úgy döntöttem, maradok inkább a hajópadnál, alatta kihúzható ülőke és tároló, és még a kisasztal is befér oda, amikor nem a pihenésnek, hanem az átmenő forgalomnak van az ideje az előszobában.


Négyszöglécből van a lába, de lehet ennél mívesebb is pl. korlátelem méretre vágva, táblásított fenyőáruból, és behúzott szivacs ülőkéből gondolom megcsinálni. Alatta pedig tengerifűfel borított ülőke, levehető tetővel és a meglévő kisasztal.

Már csak két "apróság" volt hátra, az egyik a padló a másik pedig a lámpák.
Padlónak laminált burkolatot választottam, mert az gond nélkül le tudjuk fektetni a meglévő kerámia burkolatra, strapabíró, nem túl drága és elég vékony is ahhoz, hogy az ajtókkal ne legyen gond. Színe kanadai fenyő, tehát nem túl sötét és egyosztású parketta, ami azt jelenti, hogy szélesebb sávokból áll, tehát hozza a hajópadló érzést.
Lámpá
nak pedig valami olyan visszafogott darabot kerestem, aminek állítható a feje, hogy kényelmes legyen olvasáshoz éppúgy, mint hangulatvilágításhoz. Mondjuk ez megfelelt elsőre, de még körülnézek majd kicsit.

Ezzel el is készült a pihenősarok terve és ennek mintájára, és folytatásaként pedig az előszoba fal már teljesen érthető lesz.

Előszobafal kialakítás:

A különbség csupán annyi, hogy itt a falburkolatot nem díszítik kötelek, "csupán" a fehérre pácolt fa deszkázat adja a hátfalat.
A meglévő akasztókat használnám, mert szerintem szép a formájuk. A kabátok alá pedig egy kis cipős-lerakodó bútor kerül, amit szintén mérterevágott anyagból és előregyártott lamella ajtókból meg lehet csinálni.

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://praktiker.blog.hu/api/trackback/id/tr193154338

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása