Így készíts gyöngyökből törülközőtartót!

2017. szeptember 10. 21:33

Ebben a bejegyzésben vendégszerzőnk, Séllei Lilla, a Csirek DIY-blog kreatív szerzője mutatja meg nekünk, hogyan készíthetünk fillérekből mutatós törülköző-vagy konyharuhatartót. 

Natúr fagyöngyökből készítettem mutatós fogast, amit akár a fürdőben törülköző tartóként vagy a konyhában a konyharuhák akasztására is használhatunk.

13_fogas_kesz_2.jpg

Mire volt szükségem?

ollóra
drótra
2 cm széles hevederre
fogóra
öngyújtóra
20 darab fagyöngyre

13_fogas_kellekek.jpg

Hogyan csináltam?

Először levágtam a hevederből egy körülbelül 10-15 centiméteres darabot, ebből készült maga az akasztó, amivel majd a fogast rögzíteni tudom. Barna, 2 centiméter széles hevedert választottam, mert ez színben és méretben passzolt a fagyöngyökhöz. Hogy ne foszoljon a heveder széle, öngyújtóval elégettem.

13_fogas_lepesek_1.jpg

Második lépésként elkezdtem felfűzni a gyöngyöket. Mikor három kivételével mindet felfűztem, levágtam a drótot.

13_fogas_lepesek_2.jpg

13_fogas_lepesek_3.jpg

Ezután a drót egyik végét átszúrtam a hevederen, majd felfűztem a maradék 3 gyöngyöt is, és újra átszúrtam a heveder másik végén a drótot. A drótot ezután összecsavartam, majd a felesleges részt levágtam. Ezután drótot ezen részét az egyik gyöngy belsejébe húztam, hogy elrejtsem azt.

13_fogas_lepesek_4.jpg

13_fogas_lepesek_5.jpg

13_fogas_lepesek_6.jpg

13_fogas_kesz_1.jpg

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://praktiker.blog.hu/api/trackback/id/tr3312820208

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása