A fűtés már az őskorban ismert dolog volt, hiszen az ember ekkor ismerkedett meg a tűzzel – amin meg lehetett sütni a húst, és még meleget is adott. Miután az ősember magabiztosan is megtanulta, hogyan kell tüzet gyújtani, ez a tevékenység szervesen az élete részévé vált. Talán elsőre viccesen hangzik, de tulajdonképpen fűtésszabályozásnak is tekinthető az, miután már nem csupán a szabadon égette a tüzet, hanem kövekkel is körbe terítette, tulajdonképpen ezzel sikerült a tüzet kordában tartania.
Érdekesség, hogy az ókori Rómában már a padlófűtés is ismert volt, igaz, korántsem abban a formában, mint ahogyan azt mi használjuk manapság. Az a szoba, amit fűtöttek, az akár 80 méter magas oszlopokon is állhatott. A fűtést az épületen kívülről rabszolgák végezték, az égésterméket pedig az oszlopok között vezették el az épület másik oldalára, ahol vagy közvetlenül távozott a szabadba, vagy egy a falban kiépített füstrendszeren át jutott ki.
Később a padló alatti csatornában vezették a füstöt, majd a padlóban alakítottak ki füstjáratokat. A füstjáratok zárásával, nyitásával már szabályozni lehetett a padló hőmérsékletét. Amikor még nem tudták beállítani a padló felületi hőmérsékletét, akkor különleges lábbelikkel jártak rajta, mert különben megégették volna a talpukat. Ekkoriban már a helyiségek belső terei teljesen füstmentesek voltak.
A középkorban a kemencét már a fűtendő helyiség alá süllyesztették. A falazott oldalú kemence alját téglával rakták ki, a boltozatra pedig 1-2 m3-nyi töltést tettek. A kavics fölé már magának a fűtendő helyiségnek a padlója került, ezt kőlapokkal burkolták le. Fűtéskor a padlón lévő lyukakat bezárták, hogy a füst ne menjen be a szobába, és csak azután nyitották ki ezeket, miután már befejezték a fűtést, így csak a tiszta, meleg levegő keringett.
A szegényebb társadalmi rétegeknél persze ezek „úri huncutságnak” számítottak. Ők kemence segítségével vészelték át a kemény, hideg, téli hónapokat, a főzés és a fűtés így egy helyen volt. Ezeket a kemencéket korábban sárból, majd agyagból készítették el.
Az igazi áttörést a fűtés tekintetében persze a XX. század hozta el. 1975-ben jelentek meg az első alacsony hőmérsékleten üzemelő melegvíz-kazánok. Ezekben a visszatérő víz hőmérséklete már nem számított, nem tette tönkre a kazánt. 1990-ben jelent meg a piacon a kondenzációs kazán, melynek a hatásfoka úgy mond "100% felett van" (természetesen ez nem azt jelenti, hogy több energia nyerhető ki általa, mint amit befektettünk, hanem csak azt, hogy rossz a viszonyítási alap).
