Mosható falfesték

2018. november 12. 18:12

Ebben a bejegyzésben vendégszerzőnk, Varga Judit, a Juditu blog szerzője mutatja be a mosható falfesték előnyeit.   

Legutóbb, amikor Viki barátnőm kozmetikájában jártam arckezelésen, arra panaszkodott, hogy hiába hordanak az üzletben a vendégek papucsot, valahogy mindig foltos, maszatos lesz a fal a kezelőszékek végénél. Szeretett volna ide valami tisztítható megoldást, és ebben kérte ki a véleményemet.

_dsc0955.jpg

Viki egyébként a gyerekkori, ügyes kezű barátnőm, sokszor alkottunk együtt, a kozmetikájában is több régi, megmentett bútor funkcionál, amiket ő festegetett át. A falmaszatos probléma messziről annyira nem is szembetűnő, közelről viszont jól látszik, hogy valóban koszos a fal.

_dsc0925_1.jpg

_dsc0931.jpg

Én legkézenfekvőbb megoldásként a Poli-Farbe Platinum matt latex falfestékét ajánlottam, ez ugyanis jól tisztítható, lemosható, sőt akár dörzsölhető is. Megmutattam Vikinek a színkártyákat, és végül a "mákvirág" árnyalatra esett a választás.

_dsc0935_1.jpg

Esküszöm, nem én beszéltem rá, a kozmetikában eleve fehér, menta, halványlila színek uralkodnak, szóval a rószaszínes-lilás festékárnyalat könnyen adta magát.

_dsc0933.jpg

Gyorsan kerestünk egy időpontot, amikor nincs beírva vendég, és hipp-hopp neki is ugrottunk a feladatnak. A bútorokat félrehúztuk és bejelöltük a festési magasságot. Ehhez a Bosch quigo lézeres szintezőmet használtam, amivel már korábbi posztomban is találkozhattatok polcfelfúrásnál ITT.

_dsc0938.jpg

A maszkolószalag felhelyezése után jöhetett is a festés. Annyira belendültünk, hogy a másik térben lévő gyantázó körül is lefestettük a falat. Az egészet nyitott ablaknál csináltuk, hogy járjon a levegő és minél előbb meghúzzon a festékréteg, hogy aztán mehessen rá a következő.

_dsc0940_1.jpg

_dsc0944_1.jpg

A maszkolószalag óvatos (!!!) eltávolítása után a festett rész szélét egy vékony, aranypöttyös maszkolószalaggal zártuk le.

_dsc0950_1.jpg

Most már jöhetnek a vendégek szépülni, és nyugodtan összemaszatolhatják a falat, egy nedves ronggyal történő tisztítás után nyoma sem marad a foltoknak.

_dsc0958_1.jpg

_dsc0964.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://praktiker.blog.hu/api/trackback/id/tr8414368553

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása