Ezzel a nászajándékkal nem lehet mellélőni

2017. április 06. 21:12

Ebben a bejegyzésben vendégszerzőnk, Fekete Zsuzsanna, a Termosz blog kreatív szerzője mutatja meg, miért éri meg saját kezűleg elkészíteni a nászajándékot. 

zsu.jpg

Ez az ajándék egy barátom esküvőjére készült. Nászajándéklista híján magamnak kellett kitalálni valami gyors, pénztárcakímélő és felejthetetlen megoldást. Böngésztem a neten, hogy mit adhatnék ajándékba, aztán rátaláltam a falmatricákra, és azt gondoltam, ha falra ragad, akkor a fára is fog.

10_18.jpg

Kiválasztottam egy szép idézetet, megrendeltem, pár nap múlva pedig hozta is a futár. Fenyődeszkáim voltak otthon elfekvőben, de bármelyik barkácsáruházban könnyen be lehet szerezni. Úgy kalkuláltam, hogy a berendelt matricánál mindenképp szélesebb táblát készítsek. Mutatom, hogyan készült. 

1_26.jpg

A deszkákat egyszerűen egymás mellé fektettem, hátul pedig két deszkával megfogattam őket. Mivel ezek a deszkák nem voltak szálkásak, szép, egyenletes, sima volt a felületük, nem volt szükség csiszolásra. Egyszerűen csak portalanítottam őket. 

2_23.jpg

3_21.jpg

A falmatricákról tudni kell, hogy két fólia közé teszik be a ténylegesen ragadó matricát. Felül van az átlátszó fólia, alul pedig a fehér. Elsőként ki kell simítani magát a matricát, a rétegeket, hogy ne legyen buborékos. Ezt elvégezhetjük egy ronggyal, műanyag vonalzóval vagy épp egy lejárt bankkártyával. Ez a művelet azért is fontos, hogy a matrica minden egyes darabja jó erősen az átlátszó fóliához tapadjon.

5_3.JPG

Amikor sima felületet kaptam, ragasztószalaggal több helyen is a pontos helyére rögzítettem a matricát.

7_20.jpg

Amikor a matricát rögzítettem, óvatosan elkezdtem leszedegetni a ragasztószalagokat: először csak a matrica felső egynegyedén, nehogy elmozduljon. Elemeltem a matricát a helyéről, és lehúztam róla az alsó fehér fóliát, amit egyből le is vágtam. Fontos, hogy minden egyes betű az átlátszó fólián maradjon. Ezt az átlátszó réteget rásimítottam a fatáblámra, majd az egész műveletet a matrica alsóbb szakaszaival is megismételtem. Így már „csak” az átlátszó felület maradt - alatta a ragadós fekete betűkkel. Ezt jó alaposan többször is végigsimítottam ronggyal. A fő attrakció persze az volt, amikor az átlátszó réteget egyben kellett lehúzni a betűkről. Egy ekkora felületnél ez már nem ment egyedül.

8_1.JPG

Ebben az a szép, hogy úgy néz ki, mintha tökéletes festés lenne, de persze ilyen precízen senki sem tud festeni. 

9_1.JPG

Abszolút kezdőknek elsőként egy egyalakos, egyszerű falmatricát ajánlok. A betűkben az a nehézség, hogy minden betű úgy viselkedik, mint egy önálló falmatrica: minden egyes betűnél ügyelni kell arra, hogy az átlátszó réteg lehúzásakor nehogy a fólián maradjon.

A fatábla elkészítése körülbelül 30 percig tartott, az anyagköltség pedig 4000,- Forint körül alakult. 
A falmatrica felhelyezése 1 órába telt, a 74 x 100 cm-es matrica pedig 6700,- Forintba került. 

A lakásban is kipróbáltam a technikát. Ilyen szép lett a végeredmény. 

f_10_szsz.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://praktiker.blog.hu/api/trackback/id/tr1712406625

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása