Répa, retek, mogyoró

2016. augusztus 19. 12:00



shutterstock_207883543.jpgAhogyan a tavasz közeledtének is a mogyoróbokrok nyújtózkodó barkája az egyik legbiztosabb jele, úgy az ősz beköszöntéről is a mogyoró ad hírt elsőként. Szedése már augusztusban is esedékes: termése eddigre teljesen kifejlődött, kupacsa lassan fonnyadni kezd. A friss mogyorót fogyaszthatjuk sózva, csokiba mártva, de a különféle kekszeknek, süteményeknek is kitűnő alapanyaga. Elrakhatjuk télire is, ebben az esetben azonban várjunk a betakarításával! Szeptember végén, október elején már könnyedén leverhetjük, összegyűjthetjük és kiszáríthatjuk a gyümölcsét.

A répával és a retekkel már egy kicsit több tennivalónk akad, de ha azt szeretnénk, hogy kertünk továbbra is ellásson bennünket mindenféle földi jóval, ősszel sem hagyhatjuk parlagon heverni veteményesünket! Az első dolgunk az elhalt növényi maradványok eltávolítása, hiszen ezek általában a kártevők, kórokozók melegágyai. A legjobb, ha a beteg részeket el is égetjük – a többi mehet a komposztálóba.

ultetes.JPG

Lazítsuk fel a talajt, ültessük el a magokat néhány centiméter mélyen, és öntözzünk rendszeresen! Fontos, hogy a talaj mindig nedves maradjon, az erős vízsugár azonban kimoshatja az apró magokat, ezért legyünk óvatosak, és finom, tört vízsugárral locsoljunk! Szerencsére a vénasszonyok nyara már csak nevében emlékeztet a tikkasztó hőségre, ezért a nyár végi, kora őszi időszak kifejezetten kedvez a növénytermesztésnek.

Kshutterstock_104261648.jpgevesen tudják, de az ilyenkor, augusztusban elvetett petrezselyem kevésbé hajlamos a sárgulásra. Ültethetünk répát, retket vagy spenótot is, ahogyan a fokhagyma, a metélőhagyma és az endíviasaláta is bátran elvethető, de csak és kizárólag egészséges, tasakolt magot használjuk! A répát, a hónapos retket és a káposztaféléket érdemes bőséges vízzel öntöznünk, 2-3 hetente pedig kaphatnak egy kis nitrogénben és káliumban gazdag, folyékony tápoldatot is. Biztosra természetesen még így sem mehetünk, de ha rendszeresen eltávolítjuk a gyomot, és a zöldségpalánták közé mulcsréteg gyanánt komposztot szórunk, kis szerencsével már nem érhetnek meglepetések.

shutterstock_173496284.jpgA veteményes kert mellett augusztusban már a bogyós gyümölcsökre is érdemes gondot fordítanunk. Ültessük el szamócánkat szeptember elején, és jövőre már élvezhetjük is a munkánk gyümölcsét! A földieper számára a szerves anyagokban gazdag, jó vízellátású talaj az ideális. A termőföld tápanyagtartalmának feljavítására a komposztált szarvasmarhatrágya az egyik legjobb megoldás, ebből négyzetméterenként legalább 10 kilót használjunk! A munkához már csak jó minőségű kézi szerszámokra és a kitartásunkra lesz szükségünk. Szamócánkat befőzéssel, fagyasztással vagy akár aszalással is tartósíthatjuk.

 

Szólj hozzá!
Címkék: kert

A bejegyzés trackback címe:

https://praktiker.blog.hu/api/trackback/id/tr1210425920

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása