Így tartsuk karban a nyílászárókat!

2016. március 05. 10:36

A tavaszi nagytakarítás leggyakrabban emlegetett része az ablakpucolás. Ha már valaki nekiáll ennek a nem igazán közkedvelt házimunkának, akkor egyúttal érdemes a nyílászárók állapotát is felmérni. Ha ezt ebben az évszakban megteszik, akkor ősszel nem kell majd kapkodni, hiszen a szükséges javításokra, esetleg a cserére több hónap áll a rendelkezésre.

Nyílászárók karbantartása

A műanyag ajtók és ablakok elég tartósak, legalábbis abban az esetben, ha odafigyelnek arra, hogy takarítás közben ne sérüljön meg az a vékony védőréteg, amivel az időjárástól óvják őket. A karcolásokon kívül az erősebb tisztítószerek is kárt tehetnek a rétegben, ahol pedig megsérül a fedés, ott megjelennek az anyagfáradás nyomai. Ezeket érdemes a tavaszi nagytakarítás során alaposan ellenőrizni. A szigetelő gumik kezelését szilikon alapú tisztítószerrel érdemes végezni. A mozgó alkatrészek rozsdamentes anyagokból készülnek, ezeket maximum olajozni kell, ha nyikorognak.

A fa nyílászáróknál a vasalat és a fa felületek karbantartása a feladat. Érdemes mindig a vasalattal kezdeni a munkát. A mozgó részeket egy száraz ecsettel portalanítani kell, majd egy pár csepp műszerolajjal kezelni. A szigetelő gumikhoz itt is szilikon alapú tisztítószert javaslunk. A fa részeket időről időre újra kell festeni, és ha erre kerül a sor, érdemes ügyelni arra, hogy a szigetelőgumi és a vaslat ne legyen festékes, ez ugyanis tönkre teheti őket.

Amennyiben ennél komolyabb szerkezeti javításra van szükség, azt mindenképpen szakemberrel érdemes elvégeztetni.

dreamstime_s_24770103.jpg

Csere vagy javítás

A jól működő nyílászárók, legyen szó ablakról vagy ajtóról, nem csak a fűtésszámlát befolyásolják, de az egészségre is hatással vannak. A huzattal a finom szemű kinti por is bejut a lakásba, ez pedig egy olyan környezeti tényező, ami hosszabb távon károsíthatja a légzőszerveket.

Mikor érdemes szakembert hívni a javításhoz? A nyílászárók, mint bármilyen egyéb bútor, vagy használati tárgy, még az alapos karbantartás mellett is javításra szorul időnként. A következő javításokhoz kell szakembert hívni:

  • A zárszerkezet nehezen működik nyitásnál-zárásnál
  • Huzatos ablak
  • Beázás
  • Sérült pántoknál

Ha eljön a csere ideje, akkor fa vagy műanyag nyílászárót érdemes választani? A műanyagból készült kereteket egy UV stabil keverékkel kezelik. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy amíg a bevonat nem sérül, addig a műanyag nem sárgul meg és nem porlad el, akár évtizedekig is ellenáll a környezeti hatásoknak. További előny, hogy a műanyag úgymond „igénytelen”, egy vizes ronggyal való áttörlésen kívül más karbantartásra nincs szükség. Az ára pedig jóval kedvezőbb is lehet ezeknek a nyílászáróknak mint a fából készült társaiknak. A javítások könnyen elvégezhetőek, az üvegtáblák pár perc alatt kiszerelhetőek, és a szigetelő gumikkal is hasonló a helyzet.

dreamstime_s_41181858.jpg

A fa nyílászáróknak praktikai előnye nem igazán van a műanyagból készült társaikhoz képest, de mivel itt nem csak a fröccsöntőgépbe programozott formák közül lehet válogatni, sokkal szélesebb a skála, a lehetőségeknek csak a képzelet szab határt. Ezek a nyílászárók drágábbak is, és a karbantartásuk is több időt igényel, de ha valaki hosszútávú befektetésként tekint rájuk, valami egyedire vágyik, vagy csak szereti a fát, mint anyagot, annak mindenképpen érdemes utánajárni, milyen lehetőségek vannak.

Nem számít, hogy ajtóról vagy ablakról van-e szó, a fent felsorolt tulajdonságok univerzálisan vonatkoznak a nyílászárókra. Bármerre is húz az ember szíve,  vásárlás előtt mindenképpen érdemes konzultálni egy szakértővel. Erre egyébként a Praktikerben is van lehetőség, illetve, nyílászárók is nagy választékban érhetőek el, személyesen az áruházainkban és a webshopban egyaránt.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://praktiker.blog.hu/api/trackback/id/tr988445994

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.