Így rakjuk le a laminált padlót! – 2.rész

2016. február 01. 10:16

A mai bejegyzés témája ismét a laminált padló, minden, ami az előző bejegyzésből kimaradt. Sorra vesszük, azokat a helyeket a lakásban, ahol esetleg egy kicsit trükkösebb fölhelyezni a padló elemeit, és megnézzük, hogy a felhelyezett padlót milyen módon kell karbantartani, és mi az amit érdemes elkerülni.

dreamstime_s_26466441.jpg

Ajtók, csövek, macera

Az előre megvásárolt padlóelemeknél, biztosan akad egy-két plusz darab, de ezek bizony gyorsan elfogynak, ha nem pontosak a mérések. Rendkívül bosszantóak lehetnek az ajtófélfák, és a fűtéscsövek. Szerencsére mind a két esetben van olyan bevett praktika, ami csak egy kis türelmet és alaposságot igényel, cserébe pedig garantált az igényes, szép végeredmény.

A fűtéscsövek körül vágásához egy derékszögű vonalzóra, egy dekopír fűrészre, és egy olyan fúrógépre lesz szükségünk, amely alkalmas akkora furat készítésére, mint amekkora a fűtéscső átmérője. A kiszemelt parkettadarabot a fűtéscső mellé kell fektetni, és a derékszögű vonalzó segítségével már be is jelölhető a cső középvonala. A fűtéscső középpontját nagyon hasonlóan lehet megállapítani, mindössze egy sorral feljebb kell csúsztatni a parkettát és a vonalzó mentén már be is jelölhető a fúrás helye. A megfelelő méretű furat elkészítése után, a parketta hossztengelyére merőlegesen, a korábbi jelölés mentén egy dekopír fűrész segítségével el kell fűrészelni. A félkör alakú kivágások már könnyen a radiátor csöve köré fektethetőek. Ha a kivágott furat nagyobb, mint kellene, a hézagot színazonos parkettatömítővel, vagy műanyag csőrózsával könnyen elrejthető. Ezek a egyébként mind beszerezhetőek a Praktiker webshopjából is.

laminalt-padlo-praktiker-blog.jpg

Fontos, hogy a lerakott parketta ne érintkezzen követlenül a fallal. Ez legtöbb esetben a felrakás során használt távtartókkal könnyedén biztosítható, de az ajtófélfák bizony zavarba hozhatják a kezdő barkácsmestereket. Itt nem a parketta darabjait kell fölaprítani, hanem egy egyszerű kézi fűrész használatával a keretből kell lecsippenteni annyit, hogy a parketta a helyére tudjon csusszanni. Nem lesz szükség komoly mérésekre, csak a választott parketta magasságával kell tisztában lenni, és kezdődhet is a fűrészelés. 

Karbantartás, takarítás

Bár ez a fajta burkolási megoldás alapvetően kevesebb odafigyelést igényel, mint a klasszikus parketta, azért van néhány, nem is annyira mostoha körülmény, ami akár 1-2 év alatt tönkre teheti a laminált padlót. A korábbi bejegyzésben szóba került, hogy igen érzékeny a párás, vizes környezetre, ezért a vizesblokkban nem javasolt a használata. Ez elég egyértelműnek tűnik, de akkor mi a helyzet a felmosással, takarítással? Sajnos a klasszikus felmosást el kell felejteni annak, aki hosszú távra tervez a lerakott laminált padlóval. Az illesztéseknél nem vízálló a szerkezet, és ha ezeken a pontokon nedvességet kap, a fa megszívja magát. Ez ahhoz vezet, hogy akár néhány év alatt felpúposodik a burkolat. A probléma utólagosan nem orvosolható, ha megtörtént a baj, újra kell rakni a padlót. Maximum egy nedves rongyról lehet szó, vagy egy kis Prontóról, amit azonnal le is kell törölgetni a padlóról, illetve egy jobb porszívó nagyban megkönnyíti a helyzetet.  A legtöbb ember számára ez valószínűleg nem nagy áldozat, a gazdik, akik ki-be járnak kedvencükkel, azonban elgondolkodhatnak a dolgon. Nekik a mancs nyomok és a szőr miatt gyakrabban kell felmosni, és könnyen lehet, hogy ez olyan plusz munka, amivel a felújítás előtt nem számoltak.

Amire még érdemes odafigyelni, hogy a padló ne karcolódjon. Ez nem nagy újdonság, a klasszikus parkettánál is így van, azzal a különbséggel, hogy a laminált padlón keletkezett sérüléseket nem tudjuk felcsiszoltatni és eltűntetni. Erre is jó, már a kezdetektől odafigyelni, a bútorok lábára ragasztott apró textil lapokkal megelőzhetünk ezt a problémát. Egyáltalán nem nehéz elkerülni, de az ember hajlamos megfelejtkezni róla, különösen, ha korábban még nem volt laminált padló a lakásban.

Egy kis odafigyeléssel a laminált padló nagyon időtálló burkolat is lehet, illetve nem utolsó sorban az otthon dísze.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://praktiker.blog.hu/api/trackback/id/tr838344450

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.