A legjobb trükkök kempingezőknek – 2. rész

2015. augusztus 14. 15:15

A közeledő hosszú hétvégét sokan megragadják, hogy kiránduljanak, akár a családdal, akár a barátokkal. Ha kicsit kalandosabb kikapcsolódásra vágyik valaki egy wellness szállodánál, akkor kézenfekvő gondolat a kempingezés. Ehhez nyújtunk most újabb ötleteket, hogy még élvezhetőbb legyen a rövidebb vagy hosszabb nyaralás a természetben.

Tartsd szárazon a puskaport!

Vagyis inkább a gyufákat, hiszen legalább a főzésekhez, az esti szalonnasütésekhez, vagy éppen a reggeli kávé elkészítéséhez nélkülözhetetlen a tűz, és az sem hátrány, ha az ehhez szükséges eszközök nem lesznek nedvesek, nyirkosak. A gyufásdoboz önmagában nem biztos, hogy elég védelmet nyújt, ráadásul annyira pici, hogy a sok holmi között nehéz lehet megtalálni, de az is elég a sérüléshez, ha egy nagyobb súly összenyomja azt.

A legpraktikusabb gyufatartóhoz szerezzünk be egy mécsest, a tetejét pedig szedjük le és helyettesítsük smirglipapírral. Ha egy kis lyukat vájunk rá, akkor a gyufaszálakat egyszerűen ki tudjuk belőle varázsolni, a jobb minőségűeket pedig magán a smirglipapíron is meg lehet gyújtani.

blog1_3.JPG

(kép innen)

Hangulatfény a romantikázáshoz

Ha nem barátokkal, hanem kettesben megyünk kempingezni, akkor is oda tudjuk varázsolni a romantikus hangulatot – ha akarjuk. Ehhez nincs is másra szükségünk, mint egy cserépre, valamint egy napelemmel működő lámpára. Egyszerű, praktikus, és maximálisan környezetbarát megoldás!

blog2_3.JPG

(kép innen)

Legyen saját függőágyad!

Egy saját, kézzel készített függőágya befeküdni, hallgatni a madárcsicsergést és relaxálni – már-már giccsesen romantikus, de mi másra is vágyhatna valaki, aki pihenni akar, igaz? Akár házilag is megcsinálhatjuk magunknak egy jó állapotú, erős lepedőből, aminek a mérete legyen körülbelül 200X100 centiméteres. Az egyik végét hajtsuk be úgy 20 centire, fogjuk össze és egy vékonyabb kötéllel kössünk rá egy erős csomót. Húzzunk át az anyagon keletkezett hurkon egy vastag kötelet, csomózzuk meg, majd az anyag másik végén is ismételjük meg a műveletet!

blog3_3.JPG

Kültéri fényár

Ha komolyabb megvilágításra lenne szükségünk, akkor sem feltétlenül kell magunkkal cipelni egy hosszabbítót és rengeteg lámpást. Elég, ha beszerzünk néhány fáklyát a kültéri világításhoz. A legjobb, ha olyat vásárolunk, amihez fáklyaolaj sem kell, így biztosan nem fordulhat elő, hogy a folyadék bármilyen kárt okozna a ruháinkon.

blog4_3.JPG

De ha van már otthon fáklyánk, akkor a tetejét leszedve hosszúkás gyertyákat is rá lehet rögzíteni, amelyek szintén nagy hasznosak, emellett pedig esztétikusak is.

blog5_3.JPG

(kép innen)

El innen a bogarakkal!

Azért a kempingezésnek vannak árnyoldalai is, ilyenek például a szúnyogok, amelyek kegyetlenül rátámadnak akárkire, és nehéz ellenük védekezni. Persze nem lehetetlen! A lifehack.org tippje szerint a szúnyogok távoltartására használjunk zsályát. A lap szerint dobjunk egy keveset a fűszernövényből a tűzbe, hogy elriasszuk ezeket a bosszantó élőlényeket.

dreamstime_s_56400419.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://praktiker.blog.hu/api/trackback/id/tr347706774

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása