Dolgozószobába csempészett természet

2011. július 22. 23:30

 

Mit tegyél ha magas belmagasságú lakásban van a dolgozószobád?
Edit dolgozószobáján keresztül bemutatunk pár egyedi megoldást!

"Eluntam kanapén ülve, a laptopot a karfára rakva, féloldalasan dolgozni. A nappalim jelenlegi felújítása alkalmas időszak a kísérletezésre, a dolgozó stílusa ezerféle lehet, ami befolyásolhatja az egész szoba hangulatát és stílusát. Rengeteg ötletem van, de jól jönne némi iránymutatás a profiktól mind a stílus, mind a technikai kivitelezés terén. A horoszkópom azt írta, ma mindenképpen vegyek részt egy nyereményjátékban, mert könnyen elvihetem a kitűzött díjat. Addig is, amíg nem jelentkeztek, én majd az új dolgozósarokról álmodozok a kanapén kitekerten ülve:).."
 

Edit dolgozója:

 Okok és miértek:

Edit éppen felújítja a nappaliját és a dolgozónak szánt hely a szoba egy beugrójában van. Eredetileg arra gondolt, hogy az asztalát a mostani szekrény helyére rakja a fal felé fordítva, mert az íráshoz nyugalomra van szüksége. Elgondolkoztam ezen az opción is, de szerintem, bár elsőre úgy tűnik, de mégsem lesz nyugis, hogyha hátat fordít a szobának. Ha minden a hátunk mögött van, akkor valahogy kényszeresebb a hátrafordulás, mert nem látjuk át egy pillantással a teret, ami nem segít a biztonságérzet megteremtésében.

A lakás egyébként nagy belmagasságú, tehát jó lehetőség, hogy néhány újabb megoldást bemutassak arra, hogy hogyan csökkenthetjük optikailag a belmagasságot. Ami főleg akkor jön szóba, amikor kicsi az alapterület.

Lássuk a tervet:

Megoldások:

Belmagasságcsökkentés: Több elemmel is rágyúrtam erre a témára. Az egyik a vízszintes csíkozás, amik egyrészt polcok, másrészt festett laposvas elemek a falra erősítve. A másik pedig a fotótapéta választás, ahol látszik az ég is, ehhez pedig hozzá passzintottam a mennyezet színét. Balázs tervénél a hálóban már láttuk, hogy a mennyezet színesre festése közelebbre hozza azt. Itt ez a kék egyszerre "hozza lentebb" és "emeli le" a mennyezetet. A barna "L" alakú keret, pedig keretezi nem csak a képet, hanem a dolgozót is.

Tárolás: Edit felhívta a figyelmemet arra, hogy nem szereti a fiókokat, mert telepakolja őket és aztán nem használja, és elmondta azt is, hogy neki a gyűrűs mappák jönnek be. Én még gondolatban hozzátettem, hogy a folytonos utazás miatt valószínűleg azt is szereti, ha praktikusan és egyszerűen elpakolhatóak a cuccok. A polcok magasságát a mappák magasságához igazítjuk.

Kedvenceim, a fotótapétán kívül, a színesre festett laposvasak, amikre mágnessel bármi rögzíthető (úgy tűnik nagyon ráindultam erre a mágnes dologra) és nem utolsó sorban optikailag is segítenek.

Egy kis magyarázat:

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://praktiker.blog.hu/api/trackback/id/tr733090254

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása