Így varrj indián sátrat a gyerekeknek!

2017. június 07. 08:47

Ebben a bejegyzésben vendégszerzőnk, Séllei Lilla, a Csirek DIY-blog kreatív szerzője mutatja meg nekünk, hogyan készített gyermekeinek mesés indián sátrat.

Tapasztalatból mondom, a gyerekek imádnak kuckózni, sátrat építeni. Ha meguntad a pokrócokból épített bungalókat a nappali közepén, akkor ahelyett, hogy bolti tucatterméket vennél, készíts saját kezűleg indián sátrat! Én megcsináltam, és egyszerűbb volt mint hittem! Aki látott már varrógépet, egyenesen és cikk-cakk öltéssel is tud varrni, annak gyerekjáték lesz a sátor elkészítése.

indian_sator_kesz_3.jpg

Mire volt szükségem?

ollóra
varrógépre
vasalóra
ceruzára
centire
gombostűre
filc anyagra
kötélre
tűre és cérnára
nagy papírra
fúróra
4 darab 160 cm-es fa rúdra
tetszőleges színű erős vászonra

indian_sator_kellekek.jpg

Hogyan csináltam?

Vásároltam 4 darab 160 centiméter hosszú rudat. Először a rudakat próbaképpen összekötöztem. Miután a sátor váza valahogy megállt, kimértem, mekkorák is lesznek annak oldalai. Ezután elkészítettem a szabásmintát.

indian_sator_lepesek_1.jpg

Mikor a szabásminta készen volt, kiszabtam a hátsó és a két oldalsó részét a sátornak. Az elsőt azért nem, mert az az ajtó miatt kicsit bonyolultabb.

szabasminta_2.jpg

Mikor az oldalfalak szabásával végeztem, kiszabtam négy, 15 centiméter széles, 100 centiméter hosszú csíkot is. Ezekből készülnek majd az oldalak közé varrt bújtatók, amikbe a sátorrudak kerülnek.

indian_sator_lepesek_2.jpg

A kiszabott oldalfalak felső, rövidebbik oldalát kétszer visszahajtottam, és egyenes öltéssel letűztem. A 15*100 centiméteres anyagcsíkok rövidebbik oldalait szintén kétszer visszahajtottam és letűztem. Amikor ezzel megvoltam, az oldalfalakat összevarrtam, de úgy hogy közéjük tettem a kettéhajtott bújtatónak szánt anyagcsíkokat is.

indian_sator_lepesek_3.jpg

Mikor a hátsó és az oldalsó falak kész voltak, jöhetett az ajtó. Az ajtó anyagdarabját kicsit magasabbra szabtam, mint azt a szabásminta adta, hiszen aztán három különálló részre vágtam. Lett egy kisebb trapéz a felső részéből, valamint két derékszögű háromszög az alsó részéből. A két háromszög derékszögű oldalait kétszer visszahajtottam, és letűztem - itt nyílik majd szét az ajtó. Amikor ezzel megvoltam, a derékszögű háromszögeket a trapézhoz varrtam, majd az így kapott darabot az egyik és a másik oldalfalhoz rögzítettem.

indian_sator_lepesek_4.jpg

Mikor a sátorponyva készen volt, kifúrtam a négy rudat. A rudakra nem túl nagy lyukakat fúrtam az egyik végüktől 15-20 centiméterre.

indian_sator_lepesek_5.jpg

Ezután a ponyva bújtatóiba bebújtattam a rudakat, amiket végül egy, a lyukakon átfűzött kötéllel rögzítettem egymáshoz.

indian_sator_kesz_1.jpg

Végül a díszítés volt csak hátra. Ehhez fehér és fekete filc anyagból vágtam ki tollszerű formákat, amiket kézzel egy madzaghoz, majd a sátor ajtaja mellé varrtam.

indian_sator_kesz_2.jpg

indian_sator_kesz_6.jpg

indian_sator_kesz_7.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://praktiker.blog.hu/api/trackback/id/tr9212569093

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása