Csináld magad: hófehér adventi koszorú

2018. november 19. 17:33

Ebben a bejegyzésben vendégszerzőnk, Varga Judit, a Juditu blog szerzője készít mesés adventi koszorút.

Korábbi években az adventi dekorációt rendszerint utolsó pillanatban készítettem el... A last minute kivitelezés eredménye mindig valami egyszerű, de azért klassz megoldás lett: pl. négy gyertya valami kis dekorral egy tálra sorakoztatva. Idén viszont időben kezdtem el foglalkozni a dologgal, így bőven volt időm arra, hogy egy díszesebb darabot rakjak össze.

_dsc1003.jpg

Múltkor már említettem (ITT), hogy idén nem igazán szeretnék költekezni karácsonyi dekorációkat illetően, így első lépésként megnéztem, hogy mit rejtenek az itthoni dekoros dobozaim. Tollak, tobozok, maradék függönyanyag, száraz termések, díszek... Kiindulásnak nem is olyan rossz.

_dsc0993.jpg

Mikor november elején a Praktikerben jártam a csábító karácsonyi dekorációk között azért akadt egy-két olyan apróbb dolog, amit úgy éreztem, muszáj megvennem, mert szükség lesz rájuk a koszorúmhoz. Ilyen volt pl. maga a koszorú alap, 4 db gyertya, kisméretű karácsonyfa díszek, egy guriga drótszélű szalag és velem jött még ez a csillámos szarvas is (utóbbi 299,- Ft).

_dsc0995.jpg

Első lépésként a szalmakoszorút tekertem körbe fehér, csíkokra vágott függönyanyaggal. Úgy hat éve őrizgetem ezt az anyagot,egy korábbi projektemből. Háhhh, de jó, hogy akkor a munka végeztével szépen elhajtogattam...

_dsc0996.jpg

A rögzítéshez patchwork gombostűt és ragasztópisztolyt használtam.

_dsc0998.jpg

Ezután fogtam a fehér tollakat és a koszorúra ragasztottam őket. Persze, nem értek körbe, de sebaj, a kitalált kompozícióhoz teljesen jó így is.

_dsc0999.jpg

A gyertyákhoz nem vettem külön gyertyatüskét, hanem itthon lévő szögeket vetettem be. A fejüket egy csípőfogóval levágtam, majd a gyertyába szúrtam a levágott részt. A szalmakoszorúba kisollóval előfúrtam a lyukat, belenyomtam egy kis ragasztót és ebbe szúrtam a szöggel ellátott gyertyát. A gyertyák oldalát mintás szalaggal díszítettem, ezeket egyszerűen kétoldalas ragasztóval rögzítettem a viaszos felületre.

_dsc1000.jpg

A dekoráláshoz apró karácsonyfa díszeket és sprayfestékkel lefújt száraz terméseket használtam. Ezeket tetszőlegesen, érzésre ragasztgattam a gyertyák köré és a szarvas lábához ügyelve arra, hogy a ragasztás nyoma ne látszódjon.

_dsc1001.jpg

Végül ilyen lett a végeredmény:

_dsc1003.jpg

A csillámos termékeket egyébként érdemes lefújni lakkal, hogy biztosan ne legyen tele a lakás csillámporral.

_dsc1004.jpg

_dsc1008.jpg

Az árnyalatokra a tőlem megszokott pasztell, visszafogott színvilág jellemző, ugyanilyen színekben képzelem el a fehér fenyőfámat is, amit régi olvasók már jól ismerhetnek korábbi karácsonyi posztjaimból.

_dsc1006.jpg

_dsc1005.jpg

Még időben vagyunk, úgyhogy kerítsetek egy szabad pár órát hétvégén vagy valamelyik este és akár egyedül, akár családdal, akár barátokkal készítsetek magatoknak egyedi adventi koszorút.

_dsc1007.jpg

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://praktiker.blog.hu/api/trackback/id/tr1414381602

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.