Kell egy „flex”!

2018. július 23. 13:23

Ebben a bejegyzésben vendégszerzőnk, Varga Judit, a Juditu blog szerzője mutatja be, mire jó a sarokcsiszoló

Ugye, mindenki tudja, miről beszélek, bár a helyes kifejezés a sarokcsiszoló. Csak hát ez is olyan, mint a Stihl fűrész (=láncfűrész), Olfa kés (=sniccer) vagy éppen a Rotring ceruza (=nyomósirón), amikor egy gyártó cég neve, vagy maga a márkanév ragadt rajta az eszközön és így használjuk. Szóval, szükségem volt egy sarokcsiszolóra, hogy az egyik ajtótokon lévő zsanérokat le tudjam flexelni...

_dsc0162.jpg

Ez az eszköz még hiányzott a gépparkomból, nyilván azért, mert eddig nem igazán volt rá szükség, most viszont annyira égető és sürgős lett a dolog, hogy gyorsan be is szereztem magamnak egyet a Praktikerből. Aki régóta követ, az tudja, hogy évek óta Bosch márkájú, zöld (azaz "hobbibarkács") gépeket használok. Soha, semmi baj nem volt velük, így most is ebből a márkából választottam egy kényelmesen kézre álló, 700 Wattos példányt, ami ugyan nem egy brutál teljesítmény, de kiválóan jó arra, amire nekem olykor-olykor majd kell.

_dsc0147.jpg

A fürdőszobámnak két bejárata van, az egyik az előszobából, a másik a hálóból. Nos, a hálószobai ajtót megszüntettem, mármint levettem az ajtószárnyat, de az ajtótok és vele együtt a zsanérok is maradtak. Az ajtótok teljesen rendben van, nem akarom kibontani, de a zsanéroktól mindenképpen szabadulni akartam. Hosszútávú terv egy tolóajtó, a középtávú pedig egy vastagabb, elkötött függöny, hogy azért a lehetőség meglegyen a hálószobából a fürdőszobába való belátás ideiglenes megszüntetésére, ha netán olyan vendégem jönne.

_dsc0167.jpg

Maga a flexelés nem tartott sokáig, hisz összesen három zsanérról volt szó. Ami nagyon fontos, hogy ha ilyet csináltok, akkor védőszemüveg, kesztyű, hosszú gatya, cipő kötelező és a padlót takarjátok le. Én egy enyhén nedves rongyot tettem oda, ahova a vágás során keletkező szikrák pattantak. És nem árt, ha hívtok még egy embert, legalább felügyelni (vagy átadni neki a nemes feladatot), ha netán történik mégis valamilyen baleset, akkor ne maradjon az ember magára. Ja és nagyon fontos, a csiszoláshoz vagy vágáshoz szükséges tárcsát csak a konnektorból kihúzott vezetékkel cseréljétek!

_dsc0161.jpg

A lefűrészelt zsanérok helyén ez látszik, ezt fémcsiszolással, fatapasszal, finom csiszolással és festéssel lehet eltüntetni...

_dsc0164.jpg

A feladat gyakorlatilag ugyanaz, mint az összes többi régi, pergő festékes ajtótoknál: ki kell őket pofozni.

_dsc0165.jpg

A csiszolást már meg is csináltam, hát nem mondom, hogy nem volt por tőle...

_dsc0168_1.jpg

És felhívnám a figyelmet a parketta nem kis réseire is, és ezek még nem is a legdurvábbak. Ez viszont már egy következő bejegyzés témája.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://praktiker.blog.hu/api/trackback/id/tr2314120069

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.