Kis helyre kis polcok

2018. június 26. 10:55

Ebben a bejegyzésben vendégszerzőnk, Varga Judit, a Juditu blog szerzője mutatja meg, hogyan kell okosan kihasználni egy tenyérnyi sarkot. 

Az erkélyről már viszonylag sokat posztoltam, de még mindig van olyan sarka, amit nem mutattam meg Nektek. Pedig ez az egyik kedvencem, itt nevelem a kisebb növényeimet.

_dsc0608.jpg

Szóval az erkélyen van egy kis sarok, ami éppen alkalmas volt arra, hogy kis polcokat rögzítsek ide. A polcok mindössze 20 cm mélyek és 50 cm szélesek és ami a legfontosabb, hogy a közlekedési útvonalba nem lógnak bele. Így pl. nem ütöm be magamat a polcok sarkába.

_dsc0615.jpg

A laminált polcokat a Praktikerben vettem (60 cm szélesek voltak), de 10 cm-t lecsíptem belőlük dekopírfűrésszel, majd fa konzolokkal rögzítettem őket a falra. Arról már korábban írtam, hogyan lehet laminált polcokat szépen vágni, ITT és ITT is olvashattok róla.

_dsc0607.jpg

Természetesen a polcokat alulról csavarokkal rögzítettem a konzolokhoz, hogy véletlenül se billenjenek le.

_dsc0613.jpg

Ezen a két polcon a kisebb növényeimet tartom: kukacvirágot (vagy ha úgy tetszik a porcsinrózsát), mini monsterát, aloe verát, a megmentett muskátlimat, és a dédim kaktuszáról lepottyant kaktuszdarabkát.

_dsc0610.jpg

_dsc0611.jpg

_dsc0620.jpg

_dsc0619.jpg

A kukacvirág nem kifejezetten "cserepes" növény, de nálam meglepően jól bírja már két hónapja. Anyukám hozta, az eredeti földjével és cserepével együtt egy régi gyertyatartó üvegbe raktam. Amikor a polcot fotóztam, még így nézett ki:

_dsc0609.jpg

Pár napra rá pedig már virágot bontott:

_dsc0656.jpg

Szóval ennek a kis erkélynek ez is egy nagyon kedves része, elképzelhető, hogy még bővítem a polcokat lefelé, mert a növények szeretete kezd szenvedélyemmé válni.

_dsc0617.jpg

A következő posztban pedig megmutatom az egész erkélyt egyben.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://praktiker.blog.hu/api/trackback/id/tr2314070073

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.