Muskátli mustra

2018. június 25. 10:18

Ebben a bejegyzésben vendégszerzőnk, Varga Judit, a Juditu blog szerzője mutatja meg muskátlibirodalmát.

Márciusban írtam arról, hogy vettem mindenféle növényt - többek között muskátli palántákat is - és elkezdtem a tavaszi kertészkedést itthon. Persze, az időjárás akkoriban még egyáltalán nem indokolta, hogy a földet túrjam, de valahogy annyira vágytam rá...

_dsc0584.jpg

Aki netán lemaradt volna a posztról, az ITT elolvashatja. Szóval, nézzük mi lett az elültetett minimuskátlikkal. A helyzet az, hogy a 8-ból 3 csemete pár hét erőlködés után sajnos kidőlt. Egy újabb tő szintén eléggé a végét járta már, ezt végül sikerült különültetéssel megmentenem. 

1_151.jpg

Nagy nehezen magához tért, mostanra már a virág is megjelent rajta, de még el van maradva a balkonládában maradt társaitól...

_dsc0583.jpg

A kihullott tövek helyére vettem új - már virágzó - példányokat és egy sikeresen átteleltetett tövet is a balkonládába ültettem. De valójában hetekig csak ezt láttam:

2_151.jpg

Az utólag vásárolt, virágzó muskátlik kb. egy hét alatt el is nyíltak. Minden reggel azt fürkésztem tejeskávéval a kezemben, hogy hol van már egy icipici bimbókezdemény a sok zöld levél között. Na hol van már egy árva kis bimbócska? Aztán végül beindult a dolog és most már 3-4 naponta nyílik egy újabb virág.

_dsc0577.jpg

Így összesen háromféle (palánták, utólag vásárolt tövek, áttelelt példány) árnyalatban pompázik a muskátli, ami rendkívül kedveli az erkélyem klímáját, meg nyilván a rendszeres gondozást.

_dsc0579.jpg

_dsc0581.jpg

A locsolás és a száraz részek eltávolítása mellett idén először tápoldatoztam is, ilyet azelőtt sosem csináltam, de valóban erőteljesebb, dúsabb a megjelenésük tőle.

3_146.jpg

A hálószobából kinézve is gyönyörű a látvány, főleg, hogy nemcsak felfelé és kifelé, de befelé és kúsznak a növények.

4_144.jpg

Pedig az volt ráírva, hogy "álló" muskátli, de szerintem ez futó, a levelei alapján is inkább annak tűnnek.

_dsc0587.jpg

A nagyon kiálló, nyúrgább szárakat majd visszavágom, amikor elvirágoztak, kíváncsi vagyok, hogy egy hónap elteltével vajon mennyi virág lesz rajtuk.

5_135.jpg

6_136.jpg

A márciusi kertészkedés alkalmával az összes szobai növényemet is friss virágföldbe ültettem, és kísérleteztem a szaporítással. Ilyet sem csináltam azelőtt, és meglehetősen izgultam amikor egy-egy szárat a - remélhetőleg - megfelelő helyen elvágtam, hogy aztán vízbe téve, vagy éppenséggel földbe dugva gyökeret eresszenek. De erről majd egy másik posztban írok, mert az egy külön sztori.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://praktiker.blog.hu/api/trackback/id/tr7014069961

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.