Csináld magad: „márvány” poháralátét

2018. április 05. 10:11

Ebben a bejegyzésben vendégszerzőnk, Varga Judit, a Juditu blog szerzője mutatja be, hogyan készül a stílusos poháralátét.

Nemrég mutattam itt a Praktiker blogon az újragondolt márványmintás lerakóasztalkámat, ami nagyon tetszett Nektek, úgyhogy arra gondoltam, hogy a maradék márványmintás öntapadó fóliából készítek valami hasonlóan egyszerű és mutatós dolgot.

_dsc0717.jpg

Elővettem egy másik - évekkel ezelőtti - ötletemet is, amiben geometrikus formákból raktam össze betűzőtáblát és a leeső darabokból poháralátétek születtek. Így tulajdonképpen két korábbi anyagom inspirálta ezt a bejegyzést, de biztos vagyok benne, hogy még így is lesz, akinek újdonságként fog hatni a márványmintás hexagon poháralátét.

Ehhez pedig a következőkre van szükség: habkarton (5 mm vastag), ceruza, körző, fémvonalzó, sniccer, olló, kétoldalas ragasztószalag, öntapadós márványmintás fólia és dekorgumi. Habkarton helyett persze más alternatíva is létezik alapnak, pl. lehet simán vastag kartonra, vagy régi söralátét kartonra is ragasztani a fóliát. Sőt, megmaradt kisméretű csempére is, de abban az esetben az én ötletem nem megvalósítható, szóval most maradnék a habkartonnál.

_dsc0682.jpg

A habkartont mindig éles sniccerrel, fémvonalzó mentén és valamilyen vágóalátéten szabjuk, ami lehet egy vágódeszka is, a lényeg, hogy a sniccer élével ne sértsük meg pl. az asztalt, amin dolgozunk.

Hexagont, azaz szabályos hatszöget remélem, mindenki tud szerkeszteni körzővel. Ugye? A világ legegyszerűbb dolga, csak kinyitjuk a körzőt, húzunk egy kört és a köríven végighaladva ugyanazzal a körzőnyílással kijelöltük a csúcspontokat (jelöl, beleszúr, jelöl, beleszúr...). Ez esetben érdemes kb. 6-7 cm-es körzőnyílással dolgozni. A biztonság kedvéért itt van egy sablon, ezt nagyobb méretben kell kinyomtatni:

hexagon.jpg

Miután kivágtuk a hexagonokat nincs más dolgunk, mint befedni fóliával. Még elrontani sem lehet, a habkarton és az öntapadós fólia nagyon jóban van egymással, nekem szinte sosem megy alá levegőbuborék, de ha mégis, akkor ujjal könnyedén ki lehet simogatni alóla.

_dsc0685.jpg

A fóliát mindig nagyobbra vágom, hogy vissza tudjam hajtani a habkarton hátoldalra. Annak érdekében, hogy praktikus és szép legyen a végeredmény érdemes dekorgumit rögzíteni kétoldalas ragasztószalaggal az alátét hátulján. Így nem látszik az öntapadós fólia ragasztási módja, illetve az alátét megtapad a felületen.

_dsc0687.jpg

Nem bonyolult, igaz? És mennyire jól mutat az asztalon!

_dsc0713.jpg

A tisztítása egyszerű, csak nedves törlőkendővel kell időnként áttörölni. A korábbi alátéteim évek óta bírják, szóval már most azt tudom mondani, hogy ezek a darabok sokáig fognak még jó szolgálatot tenni a délutáni kávézásnál.

_dsc0715.jpg

Remélem, tetszett az ötlet, és Ti is elkészítitek saját verziótokat.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://praktiker.blog.hu/api/trackback/id/tr5713811474

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása