Így kényeztessük növényeinket a hőségben!

2017. augusztus 03. 15:16

Ebben a bejegyzésben vendégszerzőnk, Kiszel Péter kertészmérnök, az ELTE Füvészkert főkertésze mondja el nekünk, hogyan gondoskodjunk növényeinkről ebben a nagy melegben. 

A hőséget nem csak mi, hanem szeretett növényeink is megsínylik. Összeállításunkból kiderül, mit tehetünk azért, hogy a nyári szárazságban is épek, szépek, egészségesek maradjanak!

kiszel_peter_1.jpg

fotó: Ambrus Marcsi

A hirtelen berobbanó jó idő sokakat sarkall évről-évre arra, hogy kertjüket, balkonjukat minél zöldebbé tegyék. A vásárlás menete nem bonyolult, hiszen jártunkban-keltünkben számtalan kertészettel, virágüzlettel találkozunk, így a sok szépség közül alig győzünk választani. Vásárolunk is azonnal ládát, földet, és persze növényt is. Otthon aztán lázasan ültetünk, majd egész nyáron öntözünk. Ez így rendben is van, ám nyár közepe táján észrevesszük, hogy a növényeinkkel valami mégsem stimmel.

Műtrágyázzunk bátran!

Egy egy-egy hajtás sárgulása vagy száradása lehet a szél általi sérülés jele, vagy valamilyen fertőzés oka, de mi a helyzet, ha az összes hajtásunk márványos lesz, illetve ha világosabb zölddé válik a növényünk, mint amikor megvettük? Sokan nem tudják, hogy a mai virágföldek tőzeg alapúak. A tőzeg könnyű, rostos, laza szerkezetű, ám a tápanyagtartalma gyakorlatilag a nullával egyenlő. Persze, minden gyártó kever a tőzeg mellé műtrágyát, és agyagot, illetve egyéb kémhatást befolyásoló, szerkezetjavítókat, de ezek sem elegendőek egész nyárra. Így hát nincs más hátra, nekünk kell műtrágyáznunk a növényeket, hiszen számukra a benne lévő tápanyagok olyanok, mint nekünk a reggeli, ebéd és a vacsora. Megvannak nélküle egy ideig, de meglátszik rajtuk, hiszen ha egy növény éhezik, legyengül, csúnyul, és könnyen megfertőzik a kártevők, kórokozók.

dreamstime_m_71915961.jpg

Tápoldatozzunk körültekintően!

Legjobb, ha rendszeresen tápoldatozunk, de a szilárd műtrágya talajba keverése is segít. Fontos, hogy jelezzük a gazdaboltban, vagy kertészetben, hogy milyen növény számára szeretnénk tápoldatot beszerezni. Ha ugyanis lombozattal díszítő, például díszcsalánunk van, annak nitrogéntúlsúlyos műtrágya kell, míg egy virágával díszítő petúnia inkább foszfor és káliumtúlsúlyos műtrágyát igényel. Külön foglakoznunk kell az orchideákkal, melyek speciális, lassan felszívódó tápoldatokat szeretnek, különben megég a gyökerük, és tönkre is mehetnek. Azalea és rhododendon számára szintén különleges táp szükséges, hiszen ezek a növények csak savanyú talajban érzik jól magukat. Az ő műtrágyájuk ennek megfelelően alacsony pH értékű.

Gyűjtsünk nekik esővizet!

Sajnos sok múlik az öntözővíz minőségén is. A legjobb az esővíz, mert lágy. A legkisebb előnye, hogy nem hagy vízkőfoltot a lombozaton, a legnagyobb pedig, hogy a talajt nem meszesíti el. Ha ugyanis sok a mész a földben, akkor más elemek mellett a vas felvétele is korlátozódik. Ha pedig nem jut vashoz a növény, csökken a klorofil képződése, ami ugye maga a zöld színanyag. Amellett, hogy ettől máris gyengül a növényünk, sárgulással jelzi vashiányt. Ekkor változtatnunk kell! Először forraljunk vizet, mert ekkor a vízben lévő ásványi anyagok egy része kicsapódik, majd hűtsük le, és vastartalmú tápoldattal keverve kezdjük kezelni a növényt. Ennél sokkal jobb, ha van lehetőségünk esővíz gyűjtésére, mert abban nincs olyan ásványi anyag, amely rontja a talajt.

dreamstime_m_2963913.jpg

Minden kertlakóra gondoljunk!

A kertünkbe kiültetett növények szintén igényelnek tápanyag-utánpótlást. A természetes tápanyag-utánpótlás hiányzik, hiszen nem hagyjuk ott a fák alatt komposztálódni a lombot és a lehullott ágrészeket, hanem mindent összetakarítunk. Szerencsére ma már szinte mindenre van megoldás, és a komposztunkat érlelés után visszaterítjük a növények alá. A fűnek komplex műtrágyája kapható, amely gátolja a mohosodást, és segíti a növekedését, áttelelését. A fák, cserjék, gyümölcsfák számára is van segítség. A sárguló növények tövéhez szórhatunk műtrágyát, gyökérzónájukba öntözhetünk tápoldatot egy ásóval nyitott résbe, vagy permetezhetjük őket komplex lombtrágyával, melynek hatalmas előnye, hogy hatékonysága nem függ a talaj tulajdonságaitól, azaz a lombon át jut a növénybe.

Tipp a talaj javításához

Végül pedig egy egyszerű tipp, amivel a meszes talajok lassan javíthatóak, így a savanyú talajt igénylő növények számára kedvezőbb feltételeket teremthetünk vele. A kiültetett fa, cserje lombkoronája alá szórjunk négyzetméterenként 2-3 evőkanál kénport. Ez a csapadékkal, öntözővízzel elegyedve kénessavat, (NEM KÉNSAVAT) képez, és lassan kioldja a mész egy részét a talajból. Vigyázzunk, ha gyermek vagy háziállat van a közelben, a kezelést akkor végezzük, ha nincsenek ott.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://praktiker.blog.hu/api/trackback/id/tr2312717348

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.