Önfeledt buli, tudatos takarítás

2016. december 30. 11:49

kepkivagas_9.JPGA szerpentin és a trombiták egyetlen szilveszteri buliról sem hiányozhatnak, de a legfontosabb partikellékek beszerzése mellett érdemes felkészülnünk a vendégsereg okozta károk helyrehozására is. Ugyan a népi hiedelem szerint szigorúan tilos a takarítás január 1-jén, a babonák azonban azokból az időkből származnak, amikor még nyomuk sem volt a házibuliknak. 

shutterstock_499231711.jpgAkár a karácsonyi bejgli, akár a közelgő szilveszteri buli tehet róla, ha váratlanul és felkészületlenül ér minket a másnap, kénytelenek leszünk rögtönözni. Szerencsére a hétköznapi tisztítószerek közül a só, az ecet, a citrom és a szódabikarbóna is fellelhető a háztartások többségében – a használatukhoz persze nem árt néhány házi praktikával tisztában lennünk. Az ecetet bátran használhatjuk lefolyótisztításhoz és a fürdőszoba fertőtlenítésére, az áporodott szagoktól szódabikarbóna segítségével szabadulhatunk meg, a vörösborfoltokat pedig konyhasóval érdemes kezelésbe vennünk. Permetezzünk szódavizet a foltra, szórjunk rá sót, végül itassuk fel egy puha, nedvszívó ronggyal! 

A mikrohullámú sütőt még ennél is gyorsabban és hatékonyabban kitisztíthatjuk. Öntsünk tiszta vizet egy hőálló tálba, karikázzunk bele egy egész citromot, és dobjuk be a mikróba! Ezután nincs más dolgunk, mint a legmagasabb fokozaton egészen addig melegíteni, amíg a keletkező gőz fel nem oldja a szennyeződéseket. Néhány perc múlva már egy puha szivaccsal is könnyedén tisztára törölhetjük a mikró belsejét. Ez persze nem azt jelenti, hogy egy jól sikerült szilveszteri buli után ne vennénk nagy hasznát egy-egy szőnyeg- és kárpittisztítónak, padlóápolónak, fertőtlenítőnek vagy zsíroldónak, ahogyan egy gyorsfelmosó szett és néhány univerzális törlőkendő is alaposan megkönnyítheti a helyzetünket.

shutterstock_352969730.jpgAz igazán rutinos házigazdák ugyanakkor nemcsak tisztítószerekkel, de hatékony takarítógépekkel is fel vannak szerelkezve. A nedves-száraz porszívót és a takarítógépet sokan összekeverik egymással, pedig pofonegyszerű a különbség: előbbi folyadék felszívására is képes, míg utóbbi először tisztítószert spriccel a padlóra vagy a szőnyegre, és csak azután szívja fel a feloldott szennyeződést. Ha a sütőt, a tűzhelyt és a kárpitokat is újjá szeretnénk varázsolni, ideje rászánni magunkat egy gőztisztító beszerzésére – de legyünk nagyon óvatosak! A biztonság kedvéért húzzunk gumikesztyűt, és csak akkor töltsük újra a gőztisztító tartályát, ha már kihűlt.

Lehet, hogy érdemes volna felcsavarni a szőnyeget, és szerteszéjjel tolni a bútorokat?

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://praktiker.blog.hu/api/trackback/id/tr9012067681

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása