Praktikus karácsonyi készülődést! – 1. rész

2016. december 12. 13:08

kepkivagas_8.JPGNem tudhatjuk le előre a takarítást, nem főzhetjük meg hetekkel korábban az ünnepi menüt, és a karácsonyi ajándékok között is egész biztosan akad majd olyan, amit az utolsó pillanatban szerzünk be, fényfüzéreinket azonban érdemes hamarabb, akár már december első felében leporolnunk. Előrelátásunknak természetesen meg lesz a jutalma. Egyrészt szenteste így már nem kell szentségelnünk a kiégett izzók miatt, másrészt a karácsonyi fényeknek köszönhetően mi is könnyebben ráhangolódhatunk az ünnepekre. 

shutterstock_532164079.jpgLegyen szó kültéri vagy beltéri fényekről, jól bevált, klasszikus izzósorról vagy vadonatúj, modern fényfüzérről, az első és legfontosabb szempont a biztonság! Ne tegyük a dekorációt fűtőtestek vagy gyúlékony textilek közvetlen közelébe, gondoskodjunk róla, hogy gyermekeink és házi kedvenceink se férhessenek hozzá a vezetékekhez, a kültéri fényfüggönyt pedig fokozott odafigyeléssel rögzítsük! Az izzóknak nemcsak a csapadékot és a hideget kell elviselniük, de erős szélben is a helyükön kell maradniuk. Kellő körültekintés mellett szinte bármilyen megoldást választhatunk. A színes LED-izzók és a gömb alakú kupakok még a legegyszerűbb fényfüzért is izgalmassá és játékossá teszik, a fényfüggöny és a jégcsapfüzér eleganciát kölcsönöz otthonunknak, a sokoldalú fényháló pedig bármilyen felülethez remekül passzol – ez a körfüzér például még a gondosan nyírt örökzöld bokrok, sövények változatos formáihoz is.

Élettartamuk és energiatakarékosságuk mindenképpen a világító diódák mellett szól – egyetlen hátrányuk, hogy ha az időtálló fényforrás mégis tönkremegy, a javítása már nem lehetséges. Szerencsére a belső dekorációra a LED-es fényfüzérek mellett a hagyományos izzósorok is tökéletesen alkalmasak, különösen a korszerű változataik. Alapvetően ezekben a típusokban is egyszerű, sorban kötött izzószálakat találunk, az áramkör azonban akkor sem szakad meg, amikor egy-egy izzó meghibásodik. Ez persze nem azt jelenti, hogy a kiégett izzót ráérünk jövő karácsonykor kicserélni, hiszen a többi izzóra jutó nagy feszültség csökkenti az élettartamukat. De legalább nem kell rászánnunk egy délutánt, hogy megtaláljuk, melyik izzó adta meg magát.

shutterstock_531926827.jpgMert a jó öreg családi fényfüzér beizzítása bizony a legtöbb esetben próbára teszi a türelmünket. Fájdalommentes módszer ugyan nincs, de akkor járunk a legjobban, ha az első izzót kicseréljük egy biztosan jó darabra, majd a kivett izzót a következő helyére tesszük, és ez így megy tovább egészen addig, amíg meg nem találjuk a hiba forrását. Természetesen még így is előfordulhat, hogy nem járunk sikerrel. Ebben az esetben kénytelenek leszünk egyesével leellenőrizni az izzókat – még jó, hogy egy hagyományos laposelem 4,5 voltos feszültségére szinte minden izzószál pislákolni kezd. 

Ma már persze könnyedén újra cserélhetnénk régi, békebeli fényfüzérünket, méghozzá jelképes összegért, de miért tennénk, ha gyermekkori karácsonyaink legszebb pillanatait juttatja eszünkbe.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://praktiker.blog.hu/api/trackback/id/tr5112042587

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása