Játék a színekkel

2016. március 08. 11:12

A színválasztással az egész otthon hangulata megváltoztatható. Ahhoz, hogy igazán jól működjenek egymással a kiválasztott árnyalatok, nem árt ismerni néhány szabályt, mert bizony vannak ilyenek. Nem kell lakberendezőnek lenni, még csak szépérzékre sincsen szükség ahhoz, hogy megfelelő színek kerüljenek egymás mellé odahaza. A mai bejegyzésben a színkörrel foglalkozunk egy kicsit. 

A legbeváltabb mankó az Ewald Hering által kiegészített színkör. Ezzel úton, útfélen találkozni, de valószínűleg sokak számára nem világos a használata.

dreamstime_s_31930750.jpg

A palettán négy elsődleges szín szerepel, a sárga, a piros, a kék és a zöld. Ezeknek a keveredését másodlagos színeknek nevezzük. Másodlagos színek a bordó, a türkiz, a narancssárga és a levélzöld. Nem nagy meglepetés, hogy a palettán egymás mellett szereplő árnyalatok jól passzolnak egymáshoz, ezek a harmonikus színek.

dreamstime_s_34941945.jpg

Persze nem csak egy-egy szín árnyalatai tudnak jól működni egymással. Az úgynevezett kiegészítő színek a színkörön egymással szemben helyezkednek el, és úgy vonzzák egymást, mint a mágnes. Aki szívesen kísérletezik merészebb összeállításokkal, annak ez a megoldás lesz a kedvére való. Illetve a családban innen-onnan megörökölt bútorokat is közelebb lehet hozni hangulatban ezzel a módszerre, néhány jól megválasztott kiegészítővel a szoba sokkal egységesebbé válhat. Ha szívesen böngészne a festékek között, nézzen szét webáruházunkban!

dreamstime_s_29971327.jpg

Reméljük, hogy ezzel a kis iránymutatással segítettünk és izgalmasabbá tettük a tavaszi felújítást. Azoknak, akik nem terveznek ilyen nagyszabású változtatásokat, szintén érdekes lehet egy színkörrel a kezükben bejárni a lakást. Egy új függöny, terítő, vagy váza is elég lehet ahhoz, hogy megújítson, felfrissítsen egy otthont.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://praktiker.blog.hu/api/trackback/id/tr28453932

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása