Erre figyelj lámpavásárlásnál

2014. szeptember 04. 07:04

Hajlamosak vagyunk időnként elfeledkezni arról, mennyire is fontos a körülöttünk lévő tér a látás szempontjából. Lámpavásárlás előtt nem csupán az esztétikai, vagy az anyagi vonzatokat kell szem előtt tartani, hanem azt is, hogy ez az eszköz a mindennapjaink része lesz, befolyásolni fogja majd a közérzetünket.

dreamstime_s_12947510.jpg

Mindenek előtt azt kell figyelembe venni, milyen maga a tér, amit be akarunk világítani. A hálószobánál például nem szükséges feltétlenül az, hogy erős fények járják be a szobát, hiszen ott elsősorban pihenni fogunk. Éppen ezért akár hangulatvilágításban is lehet gondolkozni, esetleg érdemes az ágy környékére olvasólámpát beszerezni.

Ezzel szemben a konyhát érdemes jól megvilágítani, sőt, kiegészíthetjük olyan világítótestekkel is, amik egy-egy munkaterületre fókuszálnak. Így a látási viszonyok ideálisak lesznek az ott végzett munkára, így például a kisebb-nagyobb konyhai balesetek is elkerülhetőek, legalábbis nem amiatt következnek majd be, mert nem látunk jól.

Ugyanígy a fürdőszobában is nélkülözhetetlen a jó megvilágítás, erről itt írtunk korábban. A tükörre felülről, de akár a két oldaláról is jöhet a fény, hogy tökéletesen lássunk.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://praktiker.blog.hu/api/trackback/id/tr46664541

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása