Magaságyást csak egyszerűen! - Csináld magad (DIY)

2013. május 28. 12:48

 

 

Magaságyást tervezni sok fajta elgondolásból lehet.

Nekem adott volt egy alacsony faelemekkel elkerített kertrész, ami valaha veteményeskertként funkcionált. Ám jelenleg egyik oldalról egy fügebokor, míg másik oldalról a szomszéd lilaakáccal befuttatott szaletlije árnyékolta. Füge megmetszése volt az egyszerűbb feladat, míg az ágyások ideálisan napos helyének megtalálása már igényelt némi fejtörést.

P1080541.JPG

 

 

Azáltal, hogy nem vagyok időmilliomos, viszont szeretek friss zöldségeket szedni a kertemből, úgy gondoltam, hogy a jó minőségű földdel (jobb esetben érett komposzttal is) felturbózott magaságyás lesz az a megoldás, ahol majd sokkal több veteményt termelhetek kisebb területen, mint egy hagyományos ágyásban és a gyomlálással sem lesz annyi gondom.


Mivel a kert (még az oly pórias veteményes is) számomra nem csak a praktikumról, hanem a látványról és az érzékszerveink intenzívebb használatáról is szól, ezért olyan sarkot próbáltam megtervezni, ahová nem csak kapálni szeretek majd bejárni, hanem akár az egyik sarokba elücsörögve egy mentás limonádét is szívesen meginnék.

P1080404_resize.JPG

Ezt a fotót néhány héttel ezelőtt készítettem, majd rá pár napra elkezdtem kimenekíteni a nőszirmokat a derékig érő gaztengerből.

P1080469_resize.JPG

Miután sikerült megmetszenem a veteményeskertben álló fügebokrot, a két igen beteg rózsát, és megszabadultam a gyom nagy részétől, hozzáláttam a faanyag feldolgozásának.

P1080406_resize.JPG

Az ágyások egyenként 4 db 150 cm hosszú 15 cm magas és 2,5 cm vastag építési deszkából készültek.

Hozzá a 2,5 x 5 cm vastag léceket dupla olyan hosszúra fűrészeltem, mint a deszka magassága. Utólag ezt hosszúnak találtam, de akkor már nem módosíthattam a méretén. Ezért nagyjából 10 cm-rel hagyjuk hosszabbra, mint a deszka magassága.

P1080410_resize.JPG

Méretre vágtam (bizonyos mennyiség után már a család segítségét is igénybe véve) és mindegyiket lekezeltem lenolajjal.

P1080489_resize.JPG

P1080493.JPG

Ezekután a léceket kettesével - lehetőség szerint csavarozó gép és önmenetes csavar segítségével - rögzítsük a deszkákra, a  szélüktől számolt 20 - 25 cm- re.

P1080491.JPG

A csavart először minél jobban kalapáljuk bele a fába, majd csak ezután csavarozzuk össze.

P1080511.JPG

Ha ezzel végeztél, akkor két deszkának a végére csavarral rögzítsd a sarok összekötő lemezeket, amelyek a derékszögről és a forma megtartásáról gondoskodnak.

P1080514.JPG

Állítsd egymással szembe a sarokpántos deszkákat, amelyekre merőlegesen csavarral tudod majd rögzíteni az alap magaságyás elemet.

P1080521.JPG

Amikor elkészültek a négyzetek, vidd a végleges helyükre, ahol a legoptimálisabb helyet keresd meg a veteményeid számára. (Maximális napfény kihasználtságról, és véleményem szerint ebben a világban a mértani formákról sem szabad megfeledkezni)

Először fejjel lefelé fektettem le a négyzeteket és így jelöltem ki számukra a legideálisabb helyet, amit a sarkok megjelölésével rögzítettem, majd egyesével átfordítottam őket.

P1080526.JPG

Rövidebb lécek és egy jól felázott talaj esetében csak be kell nyomni a földbe, ám nálam most szükség volt némi ásásra is.

P1080535.JPG

A helyére került magaságyást lehetőség szerint komposzt és feltalaj keverékével töltsd fel.

Ha az előbbi még nem áll rendelkezésedre, akkor jó minőségű kerti talaj is megfelel erre az évre.

P1080543.JPG

 

A folytatásban megmutatom, hogy hogyan lehet mindezt mutatós és látványos kertsarokká varázsolni. Gyertek és tartsatok velem a virágzó veteményeskert projektemben legközelebb is.

Ha Te is szeretnél magaságyást, az alábbi dolgokra biztos szükséged lesz:

Önmenetes pozdorjacsavarokat különböző méretben találsz a Praktiker webshopban.

Az ágyások összeállításához a horganyzott sarokösszekötő lemezt és a feltöltéshez szükséges virágföldet is megtalálod a Praktiker kínálatában.

Borbás Ági

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://praktiker.blog.hu/api/trackback/id/tr175316091

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása