Az előszoba és a kulcsok

2011. augusztus 11. 18:43

Egyszer volt, hol nem volt volt egyszer egy előszoba, ahol egy kis manó lakott.
Ez a kis manó kulcsokat vacsorázott. A cipős szekrény alatt volt az otthona, szépen berendezve 3 darab elkallódott papírzsebkendővel, és két darab fél pár kesztyűvel, néhány régi levéllel pedig kitapétázta a falakat.
A kis zug annyira barátságos volt, hogy még háziállatot is tartott. Természetesen porcicákat (mi mást), akik napközben a fehér cipőfűzőket gombolyították gombolyagba, éjszaka pedig a kabátok alatt hancúroztak az ajtó alatt besüvítő szélben.


A manó minden éjjel pontban 11 óra 23 perckor kidugta a fejét a cipős szekrény alól, majd elő is bújt és 12 óra 24 percig fényes lakomát tartott.


Igen, fényeset, merthogy a mi kis manónk a kulcscsomókra bukott. A szép fényes karikákra, a lapos kis Elzett kulcsocskákra és desszertnek pedig kulcstartót fogyasztott, ebből is a flitteres, csajos darabokat részesítette előnyben, de beérte rosszabb napokon a kisebb műanyagokkal is.
Csodálatos élete volt, mindaddig, amíg a ház gazdái el nem olvastak egy blogbejegyzést az előszobai kulcstárolásról.

 

A poszt a következőképpen szólt:

Szeretnék Nektek mutatni néhány ötletet arról, hogy a megérkezésnél és elindulásnál legfontosabb tárgyainkat, igen, a kulcsokat hogyan lehet úgy tárolni, hogy egyszerre legyen kényelmes lepakolni és szépséges és/vagy izgalmas ránézni.
Igyekeztem, olyan ötleteket gyűjteni, amit egy kis időráfordítással, akár otthon is meg lehet csinálni.
Képes beszámoló:

Romantikusoknak

 

A kerékpár szerelmeseinek

Az egyszerű megoldások híveinek

Azoknak, akik mindent elraknak "ez még jó lesz valamire" felkiáltással

A japános egyszerűség kedvelőinek

Játékos lelkűeknek

 

Hát így esett, hogy a kulcsok többé nem tűntek el éjszakánként, hanem békésen pihentek és várták a reggeli elindulást éppúgy, mint az esti megérkezést. Nem rettegtek már a kulcsevő manótól, és nem lapultak a táska legbelső zsebének törökmintás béléséhez bújva.

A manó sem szomorkodott ám sokáig, szépen átköltözött a piperetükörhöz, és azóta fél fülbevalókat eszik és üveggyöngyöket gurigáz éjjelente.

Itt a vége, fuss el véle.

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://praktiker.blog.hu/api/trackback/id/tr973146632

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása